A Párt nem politizál indulatból

A rendszerváltás időszakában, harminc évvel ezelőtt kezdődtek meg a BM III/III. Csoportfőnökség végnapjai. Az 1989 novemberétől csúcsra járatott iratmegsemmisítések miatt a titkosszolgálatok aktái meglehetősen töredékesen maradtak fenn. A nyolcvanas években megfigyelt ellenséges személyek bezúzott iratai aligha pótolhatók. Az MSZMP belső tanácskozásait viszont jegyzőkönyvezés céljából végig rögzítették, így nem csak a pártvezetés 1989-es vitáit vagy Kádár János jól ismert „utolsó beszédét” hallgathatjuk meg. A nyolcvanas évek hangkazettán megőrzött felvételei mélységeiben is feltárják a hatalom belső világát. (A digitalizált anyagok egy része a Magyar Nemzeti Levéltár honlapján is elérhető.)

A kádári tapasztalatok

Kádár János a hatalomra kerülése után igyekezett távol tartani magától a titkosszolgálatok és az állambiztonság ügyeit. Erre sajátos élettapasztalata miatt is volt oka, hiszen a politikai rendőrség megszervezésében, irányításában a kezdetektől szerepet vállalt. 1945-ben az illegalitásból előlépve pártfunkcionáriusként foglalkozott a testület megszervezésével, majd belügyminiszterként menedzselte az Államvédelmi Hatóság létrehozását. Letartóztatása után maga is megjárta annak börtöneit, ugyanakkor a hatalomba visszakerülve az egykori ávósok szolgálatait vette igénybe az 1956-os forradalmat követő megtorláshoz.

Tapasztalataira a pártvezetés körében, illetve hivatalos belügyi látogatásai során is rendszeresen utalt. Szelektív múltidézése a nevével fémjelzett hatalomgyakorlási mód (a Rainer M. János által leírt kádárizmus) igazolására szolgált. 1982 márciusában, kicsivel hetvenedik születésnapja előtt, a rendszerkritikus aktivitás felerősödése nyomán részletesebben beszélt az állambiztonság eszköztáráról.

Kádár János a hazai és a külföldi fórumok előtt, nyilvános és belső tanácskozásokon is büszkén emlegette politikai teljesítményét, belpolitikai sikereit. Az ún. konszolidáció eredményeinek felmutatása hatalmának szilárd bázisa lett. Eközben az erőszakos, direkt hatalmi intézkedéseket eltávolította magától. Miközben a nyilvánosságban a „szocialista törvényességet” emlegette, a „büntetőpolitika” érvényesítésekor a pártvezetés kollektív felelősségére épített, szétterítette a felelősséget az MSZMP vezető testületeiben. Ugyanakkor az 1956-os tapasztalatok a rendszer minden krízisekor előkerültek. Figyelemre méltó, hogy a büntetőeljárásokkal kapcsolatban még 1982-ben is ugyanazt a formulát használták, mint 1957-ben Nagy Imre és társai esetében, azaz „szabad folyást engedtek” a hatóságok munkájának. Ekkor a lengyelországi krízis, a romló gazdasági helyzet, illetve ennek nyomán a rendszerkritikus megnyilatkozások felerősödése miatt tűzte az ellenzék kezelésének kérdését a pártvezetés napirendjére. A belső vita során konkrétan előkerültek a titkosszolgálati eszközök igénybe vételének lehetőségei is.

Ha azt mondják, hogy fogják le ezt meg azt, én is mondanék ám délután, amikor olvasom a maguk anyagát, négyet is, hogy ezt azonnal tartóztassák le, de nem mondok, mert nem indulatból politizál az ember, és a PB még kevésbé politizál indulatból.

Bár a „pártszerűség”, a „szocialista törvényesség” miatt Kádár kifejezetten tartózkodott a politikai rendőrséggel kapcsolatos állásfoglalásoktól, megjegyzései, utasításai minden elhárítási területtel kapcsolatban megragadhatók. Az MSZMP Politikai Bizottsága ülésein jegyzőkönyvezett szavai mellett a Belügyminisztérium tanácskozásain (országos értekezletein) rögzített szavai útmutatásul szolgáltak a BM III/III Csoportfőnökség mindennapi munkája számára. A kádári fordulatok visszaköszöntek az egyházakkal, az ifjúsággal, a kulturális élettel vagy az ellenzéki, rendszerkritikus csoportokkal foglalkozó részlegek irataiban.

Kádár olykor maga fogta vissza a szolgálatokat a keményebb fellépéstől. 1965-ben „ex-katolikusként” tiltakozott papok és szerzetesek letartóztatása ellen. Ugyanakkor saját tapasztalatai alapján kritikai megjegyzéseket is megfogalmazott a szerv eredményességéről. „Statisztikailag úgy néz ki, hogy a rádióból, televízióból két embert tudnak megnevezni, s ha ez megfelelne az igazságnak, rögtön hálát adnék a szent Antalnak. Véleményem szerint a rádiónál és televíziónál a kétezer rendes becsületes ember között jó néhány tucat ügynököt találnék, s ha időm volna és adnátok rá három hetet, be tudnám bizonyítani, hogy igazam van”.

1974-ben a március 15-i tüntetések kezelésének kritikája mellett elismerte a belsőelhárítás eredményeit: „ezt a nagyságrendű politikai cselekményeket mi kibírjuk. Erre szoktam mondani, valaki csak garantálja, hogy ez 20 évig ebben a nagyságrendben lesz, megleszünk vele”. Eközben a kulturális elhárítás illetékeseit, az értelmiséggel foglalkozó titkosszolgákat a „kétfrontos harc” a bal- és jobboldali ellenséges személyek, jelenségek felkutatására biztatta.

Direktívák a Fehér Házból

A visszatérő panelek esetenként Kádár konkrét titkosszolgálati fejtegetéseivel egészültek ki. Az 1982. márciusi ülések vitáiból a pártvezető félórás felszólalásából négy további jellegzetes elemet érdemes kiemelni.

1. Az ülés világosan mutatja, hogy krízishelyzetekben az MSZMP Politikai Bizottsága formális és informális úton is konkrét utasításokat fogalmazott meg a belügyi vezetés számára. A pártvezetők tisztában voltak az erőszakszervezetek fellépésének lehetőségeivel, akkor is, ha a szovjet típusú rendszer magyarországi alakváltozatában ezekkel csak korlátozottan éltek. A mindennapi titkosszolgálati tájékoztatás (az 1979-től professzionalizált NOIJ-rendszer) naprakész visszacsatolást biztosított a végrehajtott intézkedések eredményességéről.

Hát egyébként, amit mi adminisztratív intézkedésnek hívunk, hát az adminisztratív, de nem mind belügyi. Az atya úristenit, hát annyi ember sír a telefonért, ezeknek mind van telefonjuk, van kocsijuk, annyi rossz hibás kocsi jár, meg rosszul vezet, iszik is egy kicsit közben, meg mi az isten, hát miért nem tudunk mi az ilyen emberekkel szemben eljárni. Rámenni, egyszerűen rámenni, az istenit az anyjának, hát ezt mindenütt a világon csinálják az ilyesmit és ez még nem is adminisztratív (...) kellemetlenkednek nekik, na, mert már harmadszor veszik el a hajtási igazolványt, vagy mi a rossebet, hát miért nem lehet azt megcsinálni. Lakást is, megállapítják, hogy életveszélyes, átteszik szükséglakásba vagy nem tudom én micsoda. Ennek egy millió módja van amit úgy hívnak, hogy kellemetlenkedni kell nekik...

BM III/III. Csoportfőnökségeként működő belső elhárítás feladata a társadalmi, emberi kapcsolatok manipulálása lett. A bizalmi kapcsolatok megtörése, a bomlasztás a kádárizmus lényegi elemeként írható le. 1982-ben például egy kedélyes kádári megjegyzésben egyszerre jelent meg a létező szocializmus egyik jellegzetessége, a hiánygazdaság (telefonra várás) és a pártállami kontroll (a lehallgatás). Összekötésük révén pedig láthatóvá vált egy konkrét bomlasztásos intézkedési javaslat.

Ezek mindenféle ügyeskedéssel, szervezkedéssel olyan sokféléhez hozzájutnak, amiért más állampolgár sír évekig, és nem jut hozzá. A telefon persze úgy van, hogy biztos nekünk is kell, hogy nekik legyen telefonjuk, no de hát akkor ne tudjanak közlekedni, vagy nem mindegyiknek legyen telefon, egyiknek másiknak meghagyjuk, az olyan gyanús lesz, hogy a többi tán szóba se áll majd vele, hogy miért maradt neki meg. És az összes többi variáns, maguk ismerik

3. A kádárizmus, mint hatalomgyakorlási mód alapvetően a Rákosi-korszaktól történő megkülönböztetés jegyében jött létre. Az 1956-os forradalmat követő megtorlás után, 1962-ben látványosan megtörtént a leszámolás „a személyi kultusz időszakával”, az MSZMP elhatárolódott a sztálinista módszerektől. Miközben idővel a korszak emlékezetpolitikája is emlegetni kezdte a koncepciós pereket, a politikai jellegű ügyek konstruálása az állambiztonsági rutin része maradt. Kádár kedélyes (az idősíkok között ugráló) megszólalása ezt is felidézte:

Nem akkor kell letartóztatni valakit, amikor a törvénysértést elköveti. Ebben a szakmában. Ebben nekem hosszú-hosszú ismereteim vannak. Nem akkor szokták letartóztatni amikor elköveti ...mert azt figyelik sokáig. Annak megvan az oka, hogy azt miért kell figyelni. Ilyen ügyeknél, politikai természetű ügyeknél ez a gyakorlat. A másik pedig az, még a régi rendszerről beszélek, nem is tartóztattak le mindenkit soha. Mindig kint hagytak azt a szálat, ami nekik a következő ügyhöz kellett.

4. A BM III/III. Csoportfőnökség feladata a rezsim játékszabályainak, kereteinek betartása lett. A rendszerkritikus személyekkel folytatott hatalmi és állambiztonsági játszmák ezt a célt szolgálták. Miközben a szamizdatirodalom megjelenését az MSZMP a „kettős publikálás” tilalmával igyekezett kezelni, maga Kádár is erélyesen érvelt a rendszer tabui mellett. A következő részben érdemes megfigyelni a rezsim megnevezésével kapcsolatos bizonytalanságot is:

Végül erről a kétféle közlésről, elfelejtettem mondani, hogy valakinek az ellenségnél is van publikációja és itthon is. Mondják a sajtótörvény hiányos. Ezt elhiszem, de hát az egyik fele a mi kezünkben van. Hát azt meg lehet mondani, a jó istenit, akárkinek is, akármilyen rangos embernek: Öregem, ha te oda írtál, itt betű tőled meg nem fog jelenni. Hát akkor panaszkodjon és a Szabad Európa ezt mondja be. Semmi kifogásom ellene, ha bemondja a Szabad Európa. Ugyanezt érzem, hogy ha megtanuljuk őket szekálni, meg vegzálni... panaszkodjanak a Szabad Európában. Nem működik a rádiója, a TV-je, a gépkocsivezetési engedélyét elvették. Panaszkodjanak.

És igenis vannak tabuk, és kell is hogy legyenek tabuk. Ha van írásbeli szerződés, ha nincs róla. Ez a tabu ... most nem tudom, hogy így hívjam a hatalmat, most már népi hatalom, vagy munkáshatalom, vagy proletárdiktatúra vagy mit mondjak rá... A másik a szövetségi rendszerünk, és nacionalista uszítás sem lehetséges. Szocialista törvényességnek érvényesülnie kell. Ezek a mi tabuink. Ezt nem engedjük támadni senkinek.

Miközben tehát a kádárizmus mindennapjaiban kimutatható a szituatív hatalomgyakorlás, a pártvezetés gondolkodásmódjában megragadható a titkosszolgálati logika is. Az eszmei kiüresedéssel párhuzamosan legkésőbb a nyolcvanas évektől jól érzékelhető a nyers hatalomtechnika, az „oszd meg és uralkodj” elv leegyszerűsített érvényesítése is.

A BM III/III. Csoportfőnökség által alkalmazott titkosszolgálati eszközök: a lehallgatástól a titkos megfigyeléseken át a kiszemelt állampolgárok együttműködésének kicsikarásáig (beszervezés), a bomlasztást szolgálták. A pártdirektívák és az állambiztonsági iratok azonos zsargonban fogalmazták meg a hatalom manipulatív törekvéseit.

A kommunista állambiztonsági szolgálatok fél évvel élték túl Kádár Jánost. A BM III/III. Csoportfőnöksége harminc évvel ezelőtt már úton volt a Duna-gate botrány felé. Ám az egykor végrehajtott bomlasztásos intézkedéseik, a feltáratlan és kibeszéletlen történetek, azóta is mérgezhetik a személyes és társadalmi kapcsolatokat. Az megmaradt akták további feltárása, e sajátos nemzeti örökség elemzése a magyar társadalom mentális állapotának megértéséhez is közelebb vihet.

A szöveg Tabajdi Gábor „Bomlasztás. Kádár János és a III/III” címet viselő könyvének bemutatóján hangzott el. A hanganyag további részletei meghallgathatók a kötet digitális mellékleteként működő közösségi oldalakon, illetve egy tematikus blogon.  Tabajdi  Gábor, az 1956-os Intèzet Alapítvàny, illetve a Nemzeti Emlèkezet Bizottsàga Hivatalànak kutatója, a "Fehèr Hollók" munkacsoport koordinàtora.

A hanganyagok őrzési helye: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára

(Címlap és borítókép illusztráció: Fillér Máté / Index)