Soha nem volt ennyi metán a levegőben

A NOAA 1983 óta méri rendszeresen a metánkoncentrációt, a Föld több tucat helyén működnek mérőállomásaik. Az ezekből számított globális átlag a legújabb (decemberi) adatok szerint 1874,7 ppb-re nőtt (vagyis egymilliárd légköri részecskéből ennyi a metánmolekula), egy évvel korábban még 1866 volt ez az érték.

Ez ugyan talán nem tűnik túl nagy különbségnek, de a növekedés a mérések kezdete, vagyis a nyolcvanas évek óta tart, ráadásul most meredekebb is lett a görbe, vagyis még tovább romlik a tendencia. Miközben a 2000-es évek elején néhány évig úgy tűnt, hogy a metán mennyisége stabilizálódik, később újra növekedésnek indult, és az adatok azóta sem mutatnak javuló tendenciát, sőt.

Ez azért különösen aggasztó, mert a metánról közismert, hogy rendkívül erős üvegházhatású gáz. Bár kibocsátása után sokkal kevesebb ideig van jelen a légkörben (nagyjából 10-15, szemben a szén-dioxiddal, ami két évszázadon keresztül is melegítheti a földi klímát), addig 80-szor nagyobb az üvegházhatása a CO₂-hoz képest.

A metánnak vannak természetes forrásai, mint a mocsarak és lápok oxigénszegény környezete, ahol a mikrobák évszázmilliók óta metánt bocsátanak ki. A természetes metánforrásokat is veszélyesen felpörgetheti azonban a globális felmelegedés, ha például a permafroszt olvadásával metán szabadul fel. Ez az, ami most is több helyen megfigyelhető a bugyogó metántavaknál, de a veszély nem egyedi. Az északi félteke 22 százalékát permafroszt fedi, a melegedés hatására pedig a metánképződéssel járó szerves folyamatok mindenhol felgyorsulnak.

Pozitív visszacsatolástól a metánkatasztrófáig

Ez önmagában is a pozitív visszacsatolás folyamatainak tankönyvi példája: a felmelegedés hatására több metán képződik, ami erős üvegjázhatással jár és további felmelegedést okoz, amitől még több metán kerül a levegőbe, és így tovább. Ezzel kapcsolatban nincs sok kétség a tudományban, de vannak sokkal gyorsabb katasztrófaforgatókönyvek is a metánnal kapcsolatban.

Az úgynevezett „metán-hidrát katasztrófáról” van szó, ezt az eléggé apokaliptikus előrejelzést azonban szerencsére egyelőre nem támasztottak alá meggyőzően. A metán-hidrát az óceánok alján, a tengeri üledékben található meg nagy mennyiségben, méghozzá szilárd vegyületként. Amíg szilárd, nincs is vele gond, a kérdés azonban hogy meddig marad stabil, ha nő a tenger hőmérséklete. A félelem, hogy az óceánok melegedése miatt egy idő után a metán-hidrát instabillá válva kiszabadulhat, és a légkörbe jutva hirtelen okozhat drámai klímaváltozást.

Mint azonban Szabó Amanda Imola meteorológus írta a Másfélfokon, a tudomány jelenlegi állása alapján a jó hír, hogy ez a hirtelen metánkibocsátás az óceánokból nem valószínű, hogy bekövetkezik a század során. Bár a tengerfelszín hőmérséklete aggasztóan nő, a mélytengerek hőmérséklete jóval stabilabb, a hőmérsékletnövekményt ráadásul a nyomás emelkedő tengerszintnek köszönhető növekedése is ellensúlyozza valamennyire. A  tengerfenéken felszabaduló metán kémiai folyamatok és a víz rétegzettsége miatt ráadásul sok esetben el sem éri a felszínt, ami szintén örömteli.

Minek köszönhető akkor, hogy az ipari forradalom előtti időkhöz képest drasztikusan, a becslések szerint 259%-kal nőtt meg a légkörben található metán mennyisége? A biológiai okok mellett alapvetően az emberi tevékenységnek, ami elég sokrétű. Legtöbbször a szarvasmarhák és más kérődzők metánkibocsátásáról hallani (ami valójában döntően böföggéssel történik, nem szellentéssel), és a nagymértékű húsfogyasztás más környezeti okok mellett valóban ezért is fontos éghajlati tényező, de a rizstermesztéssel is metán kerül a légkörbe.

A palagáz-para

Legnagyobb növekedést azonban a kőolaj- és földgázkitermeléssel járó metánkibocsátás mutat. A földgáznak jobb a píárja a kőolajhoz képest, környezetbarátabbnak tüntetik fel, mert kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a kőolaj, nő is a népszerűsége a világban. Ha csak a szén-dioxidról lenne szó, ez érthető is lenne, a valóságban azonban a mérleg másik serpenyőjében van a metán, márpedig abból a kitermeléstől, a gyűjtővezetékeken és tározókon át a nem megfelelő elégetéséig jelentős mennyiség jut a légkörbe a földgáz felhasználása során.

A Cornell Egyetem több évet felölelő tanulmánya szerint a metánkibocsátás növekedésének kétharmadáért a földgázkitermelés volt felelős, ráadásul azóta nagyon terjed a palagáz, amit olyan repesztéses technológiával (fracking) lehet kitermelni, amivel 30 százalékkal több metán kerül a légkörbe, mint a hagyományos technológiákkal. A jelenlegi olajárháború és a járvány, valamint a válság miatt csökkenő kereslet miatt a palagáz kitermelése gazdaságtalanná válhat, igaz, Trump gazdasági mentőöve segíthet az iparágnak – ennek lesz jelentősége a légköri metánkoncentráció szempontjából is.

A becslések szükségszerű bizonytalansága mellett jelenleg azt gondoljuk, hogy a globális felmelegedés nagyjából 17 százalékáért a metán felelős. Hogy ki és mi milyen mértékben, vitatott. Ezt többek között izotópos vizsgálatokkal kutatják, de az eredményeket sok tényező befolyásolja. A vizsgálatok alapján az egyik hipotézis a biológiai forrásokhoz köti a metántöbbletet, a másik a földgázkitermeléshez köti az emelkedő koncentrációt.

Befolyásolni alapvetően az utóbbit, valamint a vöröshúsfogyasztás csökkentésével az állattenyésztéshez köthető kibocsátást lehet, és bízhatunk abban, hogy nem következik be olyan hirtelen metánkatasztrófa, amivel a legrosszabb forgatókönyvek számolnak.

A cikkben erősen építettünk Szabó Amanda Ilona meteorológus-éghajlatkutató Másfélfokon megjelent kétrészes (1, 2) metánügyi cikksorozatára.

(Borítókép:  Guido Kirchner/picture alliance via Getty Images)