Brit kutatók szerint a dexametazon lehet az életmentő koronavírus-gyógyszer
A dexametazon nevű szteroid alacsony dózisokban való alkalmazása komoly áttörést jelenthet a koronavírus elleni küzdelemben.
Brit kutatók arról számoltak be, hogy dexametazon alkalmazása a lélegeztetőgépen lévő betegeknél harmadával csökkentette a halálozás kockázatát, míg az oxigénnel kezelt betegeknél az ötödével. Azt is megjegyzik, hogy ha a dexametazont a járvány kitörése elejétől kezdve használták volna az Egyesült Királyságban, akkor nagyjából ötezer ember életét tudták volna megmenteni, valamint nagy segítség lehet az olyan országok számára, ahol az egészségügy elmaradott, viszont a koronavírusos esetek száma magas.
Az Oxford Egyetem által vezetett kísérlet keretében kétezer, kórházban kezelt ember kapta meg a szert, az ő eredményeiket hasonlították össze négyezer olyan betegével, akik nem kaptak. Ez alapján jutottak arra, hogy a lélegeztetőgépen kezelt betegeknél 40 százalékról 28-ra csökkent a halál kockázata, míg az oxigénnel kezelt betegeknél 25-ről 20-ra.
A BBC által megszólaltatott Peter Horby professzor azt emelte ki, hogy mostanáig ez az egyetlen olyan szer, amelynek hatására jelentősen csökkent a halálozások aránya.