Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa január 30-án volt vendége podcastunknak. Akkor még nem volt jelen a koronavírus Magyarországon, de a kutató az ország megfertőződését elkerülhetetlennek nevezte (mint később kiderült, igaza volt). Akkoriban még a Kínából érkező áruk és az onnan érkező emberek jelentették a legnagyobb kockázatot a közfelfogás szerint.

Azóta a feje tetejére állt a világ. Kínában meglepően kis veszteségek árán sikerült elfojtani a járványt, bár újabb és újabb gócok lobbannak fel azóta is. A pandémia fókusza áttevődött először Európára, majd Amerikára. Jelenleg Magyarországon a járvány rendkívül alacsony hőfokon pislákol. De vajon meddig marad ez így?

Újra elhívtuk Kemeseni Gábort, hogy értékelje az első hullám tapasztalatait, és megmondja nekünk, hogy mit hoz a jövő. A beszélgetésben - sok egyéb mellett - a következő témák kerülnek elő:

  • Szükséges volt-e az élet drasztikus lezárása márciusban?
  • A svédek más stratégiát választottak. Jobb vagy rosszabb volt-e  az úgynevezett kalapács és tánc-stratégiánál?
  • Kellett-e volna az első pillanattól maszkot hordania mindenkinek?
  • A lazítás túl korán/időben/túl későn jött-e?
  • Szabad-e most külföldre menni nyaralni?
  • Újra engedélyezhetők-e a tömegrendezvények, mi a helyzet a zárt kocsmákkal, éttermekkel, koncertekkel, színházakkal?
  • A jelenlegi helyzet meddig tartható?
  • Lesz-e és mikor lesz második hullám?
  • Mekkora a valós előrelépés a gyógyszer- és vakcinafejlesztésben?
  • Immúnissá vélik-e az, aki átesett a fertőzésen, és meddig véd majd a vakcina?


  • Tippek
  • Hírek