Az ország legtitkosabb autó-motor múzeumában jártunk

Érdeklődéssel olvastam cikkét a tatabányai autókról. Ha van kedve és ideje, hívjon fel telefonon. Van egy különleges meglepetésem az ön számára. Üdvözlettel: Dr. Kaáli Nagy Géza.

– olvasónk márciusban, a Mi vidékünk sorozatban megjelent, a tatabányai autómúzeumról szóló cikk apropóján küldte üzenetét, és azt hiszem ez volt a legrövidebb és egyben legizgalmasabb olvasói levél, amit valaha kaptam. A cikkben, ami fölkeltette az érdeklődését, a tatabányai Első Magyar Veteránautó és Motorkerékpár Múzeumot, egy 200 autóból és 50 motorkerékpárból álló magángyűjteményt, illetve annak nagyjából két tucat autóból és harmadannyi motorkerékpárból álló kiállított részét mutattam be, olyan oldtimer különlegességekkel, mint Erwin Rommel német vezértábornagy egyik vezérkari Opelje, vagy egy 1935-ben gyártott, favázas Fiat 1500-as.

Gyors vágás: egy Balaton-felvidéki falu főutcáján hajtok végig másodjára, mert elsőre nem találom a címet, ahol a meglepetés vár rám. Végül Kaáli professzor telefonon is instruál, hogy a templomhoz képest merre nézzek, melyik sarkon kell bekanyarodni, így némi vargabetűvel, de csak sikerül beparkolni egy félig-meddig domboldalba süppedő jókora családi ház udvarába. A kert felőli homlokzaton felirat:

Vendéglátóm, az idén 77. életévét betöltött Kaáli Nagy Géza, a magyar-amerikai szülész-nőgyógyász neve gyermektelen magyar párok ezrei számára cseng ismerősen: ő az 1992-ben alapított, tavaly államosított Kaáli-féle termékenységi klinikák atyja, akinek több mint 25 ezer gyermek köszönheti az életet. A gyulai születésű Kaáli Nagy Géza István az orosházi gimnázium elvégzése utána Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomát, de végül nem maradt az országban: 1969-ben öccsével együtt az Egyesült Államokba emigrált, mint tették azt elég sokan az ötvenhatos forradalom utáni fojtogató puha diktatúra elől menekülve. Tárlatvezetőm így már az Atlanti-óceán túlpartján, 1976-ban lett szülész-nőgyógyász a Cornell Egyetem gyakorló kórházában. Az USA-ban azán Steven G. Kaali a New York-i Albert Einstein College of Medicine klinikai professzoraként, az optikális trokár (opti-trocar) nevű műszer feltalálójaként, és számos orvosi szabadalom birtokosaként tett szert meglehetős hírnévre.

Az endoszkópia, a laparoszkópia, a meddőség és mesterséges megtermékenyítés sokszorosan díjazott, kitüntetett szakértője a kétezres években tért haza, és nyugdíjas éveinek jelentős részét arra fordította, hogy létrehozza a múzeumot, amiben most leesett állal kóválygok. Kaáli professzor alapvetően az orvosi szabadalmaiból származó nem csekély vagyonából egy több mint száz darabból álló autó- és motorkerékpár-gyűjteményt hozott össze, ami lehet, hogy a rejtőzködő magyar autóügyűjtemények közül nem a legjelentősebb, de hogy mindenképp impozáns autó és motortörténeti válogatás, és egyben remek ízléssel összeállított és fölépített kiállítás, az egyszer biztos.

A múzeum története egy 1987-ben vásárolt Harley Davidson FXRS Low Rider motorral kezdődött, amit hazaköltözéskor Kaáli nem adott el, inkább áthajózta Magyarországra. Ugyanígy járt az 1989-ben vett Jaguar XJS sportkocsija és az az 1977-es Cadillac Coupe de Ville, ami sokáig napi használatú gépkocsija volt az Amerikában praktizáló orvosnak. Három jármű pedig már szinte kész kollekció, aminek láttán adta magát az ötlet:

Nem sokkal később jött egy merész gondolatom, hogy azokat a családi járműveket, amelyekhez személyes emlékek is kötnek, megpróbálom megszerezni.

Az elmúlt évek alatt hazai veteránautós szakemberek segítségével állt össze az azóta is folyamatosan gyarapodó gyűjtemény, az ő színvonalas restauráló munkájuk, szaktudásuk nagyban hozzájárult a nagyjából száz évet átölelő autótörténeti múzeum létrejöttéhez (közölük az Index olvasói számára jól ismert Négyesi Pál autótörténész neve, aki számos autótörténeti cikkünk szerzője, társszerzője, szakértője).

A sokak támogatásával folyó gyűjtőmunka motorokkal kezdődött:

Tízéves voltam, amikor édesapám vett egy ezüsttankos Csepel 125 motorbiciklit, amivel, mint a háború utáni első családi járművel, 1954 nyarán körbemotoroztuk a Balatont.

A leendő múzeum első hazai darabja tehát egy ilyen motor lett. A kis Csepelt 1958-ban váltotta egy Pannónia T, majd 1963-ban egy Pannónia T1, ilyen motorok beszerzésével folytatódott a kollekció gyarapítása, a kezdeti sikerek után pedig sorra jöttek az ikonikus hazai és külföldi gyártású motorok, majd a huszadik széázad automobilizmusát szépen reprezentáló keleti és nyugati gépkocsik is.

A magánmúzeummá alakított gyűjtemény két szinten foglal helyet a házban: fölül a motorkerékpárok terme, alul, garázsszinten két nagy helyiségben az autók. A múzeumot csak meghívásos alapon lehet látogatni, az emlékkönyvbe írt sorok tanúsága szerint aki ide eljut, az csodálattal telve, nem ritkán elérzékenyülve távozik a kollektív történelmi élmények újraélése után: beülni egy rég elfeledett autótípusba - "amilyen a nagypapának is volt", "amivel horgászni jártunk apával" – gyakran megindító élményt jelent.

Ami pedig a leginkább lenyűgöző, az autók és motorok makulátlan állapota. A kiállított járművek nyilvánvalóan hatalmas munka befektetésével lettek felújítva és vannak folyamatosan karban tartva: szinte kivétel nélkül üzemképesek, sőt érvényes forgalmi engedélyük, rendszámuk is van. Az alábbi fotók magukért beszélnek.