
Így érnék el a fiatalabb járműállományt a MÁV-nál
További Tech-Tudomány cikkek
A magyarországi vasúthálózaton átlagosan napi 320 ezer, évente mintegy 120 millió utazás történik. A versenyképes vasúti közlekedéshez elengedhetetlen a 21. századi igényeket kielégítő, korszerű gördülőállomány. Ennek megvalósításához a vasúttársaság 40 Kiss emeletes motorvonatot rendelt, amelyek tervezetten 2022 végére megérkeznek, így Budapest elővárosi forgalmát szinte teljes egészében a népszerű motorvonatok szolgálhatják majd ki.
A járműfejlesztési program nemcsak az elővárosi közlekedésre koncentrál, hanem országos szinten is zajlik: Hódmezővásárhely és Szeged között decemberben állhatnak forgalomba az új tram-train szerelvények, amelyek közül már a harmadik vasútvillamos hibrid is túl van a nagy sebességű futópróbán.
A járműflotta megújításában kiemelt szerepe van a MÁV szolnoki járműjavítójában készülő saját gyártású IC+ kocsiknak is, amelyek jelentős magyar hozzáadott értékkel rendelkeznek. Az első húsz új generációs InterCity-kocsi forgalomba állását követően 2019 augusztusában megkezdődött hetven, belföldi forgalomra tervezett IC+ vasúti kocsi gyártása. 35 darab többcélú IC+ kocsi már elkészült, a korábban gyártott járművekkel együtt így már 55 korszerű IC+ kocsival találkozhatnak az utasok a MÁV vonalain.
Ezzel párhuzamosan már zajlik a további 35 darab első és prémium osztályú IC+ jármű gyártása. Július közepén forgalomba állhat az első olyan elsőosztályú kocsi, amely már prémium- és bisztrószakasszal is rendelkezik. Folyamatban van a vezérlőkocsi tervezése is, amelyből várhatóan több mint 60 darab készülhet. Az első prototípussal a sikeres próbák lebonyolítása és hatósági engedélyezési eljárást követően tervezetten 2024-ben találkozhatnak az utasok.
A hatékony vasúti járműgyártás érdekében a MÁV folyamatosan fejleszti a szolnoki járműjavítót: jelenleg zajlik az új, háromállású felületelőkészítő- és fényező csarnok kivitelezése, a megépülő létesítménynek köszönhetően 2022 első negyedévétől hatékonyabban készülhetnek majd az új IC+ kocsik is. Az említett fejlesztéseknek köszönhetően, valamint az új IC+ kocsik gyártása nyomán biztosítottá válik a megyeszékhelyek gyorsabb elérése.

A hosszú távú tervek megvalósítása és a hatékonyság növelése érdekében döntés született arról, hogy a személyszállítási közszolgáltatási feladatellátáshoz közvetlenül nem kapcsolódó járműgyártási tevékenységet, az annak végzéséhez szükséges munkaerőt és eszközöket október 1-jével a MÁV-START-tól a MÁV VAGON Kft-hez szervezik át.
Ez a társaság közel 20 éve végzi a vasúttársaság részére a járműjavítási szolgáltatásokat, gyártja az ehhez szükséges járműalkatrészeket, továbbá a cégcsoporton kívüli vasúti járműjavítási piac vevői igényeinek megfelelő komplex vasúti járműjavítási, -karbantartási és -felújítási feladatokat is ellát. A gyártási tevékenység áthelyezésének köszönhetően a MÁV VAGON hatékonyabban és gyorsabban lesz képes a beszerzési folyamatok, így többek között az IC+ gyártáshoz szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítására is.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
március 5., 21:05
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
4 perce
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
2 órája
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért
A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.
2 órája
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Tech-Tudomány
Újraírja Pompeji katasztrófáját az üveggé vált agy
A jelenség csak nagyon különleges körülmények között alakulhat ki.
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52