
Egy lövéssel két célpontot is sokkolni tud a magyar rendőrség
A Taser X2 elekródkilövő sokkolót is rendszerbe állítják a rendőrségnél és a Terrorelhárítási Központnál. A hírről a KaliberInfó számolt be, miután több lőkiképzőnél is feltűntek ilyen kényszerítőeszközök. Az Országos Rendőr-főkapitányság pedig megerősítette az értesülést.
A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ megkezdte azoknak a kiképzőknek a felkészítését, akik a Taser X2 alkalmazásával érintett személyi állomány képzését hajtják végre
– írták a szaklap kérdésére.

Az amerikai Axon cég által gyártott Taser X2 egy kétlövetű elektródkilövő sokkoló, amelyet a világ számos rendvédelmi szervénél rendszeresítettek, köztük sok európai uniós tagországban is.
Az eszköz lehetővé teszi hibázás esetén a második lövést, vagy két jó lövéssel akár két célpont egyidejű sokkolását is.
Emellett kilövés nélkül, kontakt sokkolóként is alkalmazható. A két elektród becsapódási pontját külön lézerpontok jelzik, így könnyítve meg, hogy mindkét elektróda találata a célszemély testén legyen. A Taser X2 hatótávolsága körülbelül 5 méter, töltött tömege nem egészen fél kilogramm. Amerikai kiskereskedelmi ára 1400–1500 dollár körüli, míg egy dupla kilövőfej ára mintegy 80 dollár.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Sötétben ólálkodó, rejtélyes égitestet találtak a közelben
Egy kóbor gázbolygó lehet, de a légkörével kapcsolatban rengeteg a kérdés.
tegnap, 06:01
- Tech-Tudomány
Újraírja Pompeji katasztrófáját az üveggé vált agy
A jelenség csak nagyon különleges körülmények között alakulhat ki.
március 7., 12:44
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
március 5., 21:05
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
2 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
4 órája
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Tech-Tudomány
Hemzsegnek az interneten a kiskorúakat veszélyeztető chatbotok
Pedofilok eszköze lehet és önveszélyes viselkedéshez vezethet a mesterséges intelligencia.
tegnap, 16:49
- Tech-Tudomány
Újabb forradalmi áttörés született a kvantumfizikában
Szuperszilárd halmazállapotú fényt hoztak létre a kutatók.
3 órája
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Megkóstolhatóvá válhat a virtuális valóság
Az új elektronikus eszköz segítheti az online kereskedelmet.
tegnap, 13:11
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Tech-Tudomány
Fontos chipgyártási monopóliumot törhet meg Kína
Saját EUV litográfiai berendezést építenek.
1 órája
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit
A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.
1 órája