Domonkos, Dominika
17 °C
28 °C

Tőzsdén az első felbocsátásra szakosodott űrcég

2021.07.03. 16:14
Az Astrát még idén követi a nyilvános részvénykereskedelemben a konkurens Rocket Lab.

Július elsején bevezetik a Nasdaqra az Astrát, amely az első űrbe juttatásra szakosodott kereskedelmi cég a tőzsdén.

A 2016-ban alapított Astra üzleti modelljének lényege, hogy vállalja kisebb műholdüzemeltetők eszközeinek olcsó Föld körüli pályára állítását. Először 2020 decemberében sikerült elérniük a világűrt Rocket 3.2 nevű eszközükkel. Ennek utódja, a Rocket 3.3 idén nyáron kezdi meg az üzemszerű űrteherszállítást.

Az Astrának már most is 50 szállítási szerződése van 150 millió dollár értékben. Ezeket idén ősztől havonta, jövőre hetente induló rakétákkal teljesítené, amelyet megfelelő érdeklődés esetén 2025-re akár napi indítások követhetnek.

Pörög az űripar

Az Astra, amely a június végén fejezte be összeolvadását a felvásárlására alapított, Bill Gates és Craig McCaw milliárdosok által létrehozott Holicityvel. A részvénykibocsátással mintegy félmilliárd dollárt gyűjtöttek, amit arra fordítanak, hogy rakétáik 50 kilogrammos teherkapacitását 500 kilóra fejlesszék. E mellett a múlt hónapban bekebelezett másik start-up, az Apollo Fusion révén pedig űrhajók fejlesztésébe is terveznek pénz és energiát fektetni.

Az idei év mindenképp mérföldkő lesz a privát űripar számára, hiszen tőzsdére készül az Astra egyik fő konkurenciája, a Rocket Lab is, amely 2018 óta indít műholdakat. A Vector Acquisition Corporation felvásárló cég segítségével tőzsdeképessé váló Rocket Labot 4,1 milliárd dollárra értékelik.

A világ első tőzsdei űrcége a Virgin Galactic volt 2019 október 28-án.

(Investor's Business Daily, Space.com)