Friderika
10 °C
18 °C

A patkányok öt és fél milliárd eurós kárt okoznak Európában

2021.07.30. 14:58

A nem őshonos, invazív fajok több mint 116 milliárd euróba (42 ezer milliárd forintba) kerültek az elmúlt hatvan évben Európának. Csak a patkányok az 1960 és 2020 közötti időszakban mintegy 5,5 milliárd eurónyi (2 ezer milliárd forintnyi) kárt okoztak – állapította meg egy kutatás, amelyről a phys.org tudományos ismeretterjesztő portál számolt be.

A senckenbergi tudósok egy nemzetközi kutatócsoporttal közösen megvizsgálták, hogy milyen költségekkel járt az invazív fajok megtelepedése Európában és Németországban. A NeoBiota című tudományos folyóiratban a héten publikált tanulmányuk szerint az európai országokban a nem őshonos fajok az 1960 és 2020 közötti időszakban több mint 116,61 milliárd eurós kárt okoztak, ebből csak Németországban 8,21 milliárd eurónyit (háromezer milliárd forint). A kutatók szerint a kiadások minden évtizedben megtízszereződtek, a tényleges költségek pedig valószínűleg ennek többszörösét teszik ki.

A patkány, a közönséges parlagfű, a vadnyúl, a smaragd kőris kéregrontó és a Gyrodactylus salaris (egy piócaszerű parazita) – ezeket tartják az összes európai invazív faj közül a legtöbb kárt okozó öt fajnak.

Csak a patkányok hatvan év alatt mintegy 5,5 milliárd euró költséggel jártak Európában

– magyarázza Phillip J. Haubrock, a frankfurti Senckenberg Kutatóintézet és Természettudományi Múzeum munkatársa.

A kutatók hangsúlyozták, hogy nem minden invazív faj okoz gazdasági károkat, de a felmerülő költségeket valószínűleg rendkívüli mértékben alábecsülik – számolt be a kutatásról az MTI.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.