Megyünk az űrbe, kijött a rendelet
A kormány egyetért azzal, hogy Magyarország kutatóűrhajóst küldjön a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), továbbá egyetért a kutatóűrhajós-misszió megvalósításához kapcsolódó iparágfejlesztő intézkedések végrehajtásával − olvasható a pénteken megjelent Magyar Közlönyben.
A kormány ezért felhatalmazza Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a kutatóűrhajós misszióját előkészítő szerződés aláírására a houstoni Axiom Space amerikai vállalattal.
A határozat kimondja, hogy többletforrást biztosít a kormány a program megvalósítására, így idén a Külgazdasági és Külügyminisztérium központi igazgatása javára félmillió dollárnak megfelelő forint, a regionális határon túli és egyéb nemzetközi fejlesztési és kutatási programok javára 13 millió dollárnak megfelelő forint többletfinanszírozást nyújt a kormány.
Jövőre a Külgazdasági és Külügyminisztérium központi igazgatása javára félmillió dollárnak megfelelő forint, külügyi fejlesztési és kutatási programok javára pedig 44 millió dollárnak megfelelő forintnyi többletforrást ad a kormány. A program támogatását 2023-ban is folytatják, amikor további 27,5 millió dollárral, 2024-ben pedig 13,5 millió dollárral támogatják az űrhajósprogramot.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken jelentette be, hogy várhatóan 2024-ben vagy 2025 első felében ismét eljut a világűrbe magyar űrhajós.