A túl sok képernyőidő autizmushoz hasonló viselkedést okozhat a gyerekeknél

2021.11.03. 11:55

Még 2018-ban jelent meg egy kutatás arról, hogyan hat a képernyő előtt eltöltött idő a kisgyermekek fejlődésére. Az indonéz kutatók akkor a két évnél kisebb gyerekeket vizsgálták, és arra a megállapításra jutottak, hogy akik három óránál többet nézték a képernyőt, később nyelvi nehézségek és figyelemzavar volt megfigyelhető náluk.

Azoknál, akik még ennél is több időt ültek laptop és tévé előtt, a hiperaktivitási zavarok is megjelentek. Hozzáteszik: míg a gyerekek a képernyő előtt ültek, több mint felüknek semmilyen interakciója nem volt a szülőkkel.

Nagyon könnyű elcsúszni a képernyőhasználattal: a szülő a gyerek elé helyezi a képernyőt, vagy leülteti a gyerekeket tíz percre a kütyük elé, hogy elfoglalja őket, a tíz percből pedig észrevétlenül lesz húsz-harminc perc, akár egy-két óra is. Ennek pedig figyelemzavar, indulatkezelési problémák, autisztikus vonásokra hasonlító viselkedés lehet a következménye

– mondta a 24-nek Tóth Dániel pszichológus, a Pszichológuspasi alapítója.

Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok

Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója

Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója

Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.

március 4., 12:33

  • Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor

Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor

Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.

március 3., 15:52

  • Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft

Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft

Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.

február 28., 12:09

  • Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple

Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple

Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.

március 4., 17:56

  • Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk

A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk

Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.

március 3., 12:03

  • Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple

Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple

Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.

március 5., 16:22

  • Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta

Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta

A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.

március 4., 07:04

  • Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta

A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta

Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.

március 4., 13:54

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

tegnap, 18:12

  • Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.

tegnap, 19:29

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

tegnap, 20:38

  • Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware

Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware

Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.

február 28., 13:27

  • Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét

Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét

Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.

február 28., 21:18

  • Tech-Tudomány
Lenovo a 2025-ös MWC-n

Lenovo a 2025-ös MWC-n

március 3., 11:19