A Roszkoszmosz főigazgatója: Már tanulmányozhatnak minket az ufók
A főigazgató érvként az ősrobbanás elméletét hozta fel, ami szerinte más világokban vagy a „külső űrben” történhetett, amely ma már elérhetetlen a földlakók számára.
A Roszkoszmosz vezetője beszélt továbbá a szovjet pilóták tanúvallomásairól is, akik a hetvenes években repüléseik után „ceruzát ragadtak, és lerajzolták, amit láttak”. A NASA képviselői is hasonló megmagyarázhatatlan jelenségekről beszéltek − tette hozzá.
Megszámlálhatatlanul sok olyan tényező lehet, amely kedvező az élet kialakulásához, beleértve az intelligens életet is
− mondta el Rogozin a Rosszija 24 televíziócsatornának adott interjújában.
Véleménye szerint létezhet egy fejlettebb civilizáció, és a fejlettebb technológiák lehetővé tehetik számukra, hogy diszkréten tanulmányozzák a Földet anélkül, hogy beavatkoznának a dolgok természetes menetébe.
Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik mikrobákat tudnak tanulmányozni, és minket is tanulmányozhatnak úgy, mint mi a mikrobákat
− zárta mondandóját az állami vállalat vezetője.
(Borítókép: Dimitrij Rogozin. Fotó: Money Sharma / AFP)