Már a hús- és tejtermékekben is megtalálható a mikroműanyag
További Tech-Tudomány cikkek
Az amszterdami Vrije Egyetem (VAU) tudósai próbakutatásukban a vizsgált hús- és tejtermékek háromnegyedében, valamint minden vérmintában megtalálták a mikroműanyagot.
Kimutatták a szemcséket a vizsgált állati pellet (nagy nyomáson préselt szálas, rostos anyag) takarmányok minden mintájában, ami arra utal, hogy ez a szennyeződés egy lehetséges útvonala. Az élelmiszertermékek műanyagba voltak csomagolva, ami egy másik lehetséges szennyezésforrás.
A VUA tudósai márciusban számoltak be arról, hogy először mutattak ki emberi vérben mikroműanyagot, most ugyanezt a módszert használták az állati termékek teszteléséhez. A vérben felfedezett műanyagrészecskék azt mutatják, hogy a mikroműanyag az egész szervezetet képes beutazni, majd megtapadni a szervekben.
Egyelőre nem tudni, milyen hatása van a haszonállatok vagy az ember egészségére, de a kutatók szerint aggodalomra ad okot, hogy laboratóriumi körülmények között a mikroműanyag károsítja az emberi sejteket, a légszennyezés szemcséiről pedig már ismeretes, hogy a szervezetbe hatolnak, és évente több millió idő előtti halálozás írható a számlájukra.
A környezetre óriási mennyiségű műanyaghulladékot zúdít az ember, a mikroműanyag már az egész bolygót beszennyezte az Everest csúcsától a legmélyebb óceáni árokig. Ismeretes, hogy az ember megeszi, megissza az apró szemcséket az étellel-itallal, és be is lélegzi őket.
A próbakutatást azért végezték, hogy felmérjék, jelen vannak-e a műanyagszemcsék a haszonállatok húsában és tejében. A tudósok 12 tehén- és 12 sertésvérmintát vizsgáltak meg, és mindegyikben találtak mikroműanyagot, többek között polietilént és polisztirolt.
A 25 tejminta szupermarketek polcain árult tejesdobozokból, gazdaságok tejtartályaiból és kézi fejésből származott. A 25-ből 18-ban – minden típusból legalább egyben – találtak mikroműanyag-szennyezést.
A nyolc marhahúsminta közül hét, a nyolc sertéshúsmintából öt volt szennyezett. „Továbbra sem tudjuk, jelentenek-e toxikológiai kockázatot” – olvasható a jelentésben.
Haszonállatokat és húsukat más országokban még nem vizsgálták, de 2021-ben Svájcban vásárolt tejben és franciaországi farmtejben már mutattak ki mikroműanyagot – számolt be az MTI.