Válságban a Facebook, kirúgások, költségcsökkentés jön

32KE26C-highres
2022.10.01. 10:03
A Meta most először csökkenti munkavállalói létszámát és költségvetését.

A Meta Platforms vezérigazgatója, Mark Zuckerberg először vázolt fel átfogó terveket a cég átszervezésére és a létszámcsökkentésre, véget vetve ezzel a közösségi médiaóriás gyors növekedésének korszakának − közölte a Bloomberg hírügynökség.

A Facebook 2004-es megalapítása óta ez az első jelentős költségvetési csökkentés. Zuckerberg elmondta, hogy a vállalat befagyasztja a munkaerő-felvételt és átszervez néhány csapatot, hogy csökkentse a kiadásokat és átrendezze a prioritásokat. A Meta valószínűleg kisebb lesz 2023-ban, mint idén volt − mondta.

Egy, a cég belső tájékoztatóján résztvevő forrás szerint a vállalat a legtöbb csapatban csökkenteni fogja a költségvetést, még azokban is, amelyek növekednek, és az egyes csapatok rendezik majd, hogyan kezeljék a létszámváltozásokat.

A Bloomberg szerint ez azt jelentheti, hogy nem töltik be a megüresedett pozíciókat, más csapatokba helyeznek át embereket, vagy „elbocsátják azokat a dolgozókat, akiknek a teljesítményével nincsenek megelégedve”.

Korábban azt reméltem, hogy a gazdaság mostanra stabilizálódni fog. De a látottak alapján nem úgy tűnik, hogy így lenne, ezért kissé konzervatívan akarunk tervezni

− mondta Zuckerberg. 

(Borítókép: Mark Zuckerberg. Fotó: Andrew CABALLERO-REYNOLDS / AFP)

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM