Évek óta várt funkciót kap a Windows 11
További Tech-Tudomány cikkek
Kicsivel több, mint egy hónapja már, hogy a Microsoft bemutatta, milyen újdonságokkal kecsegteti majd a felhasználókat a Windows 11 legújabb frissítése. A napokban bétatesztelők számára már kipróbálhatóvá is váltak az újdonságok, amelyek között ott van az a Copilot nevezetű funkció is, aminek köszönhetően végre a Windowsba is natívan implementálva lesz a mesterséges intelligencia.
Az új funkciók egyelőre csak a Windows Insiderek számára érhetők el, nekik a Developer csatornán keresztül érkező, 23493-as jelzésű buildet kell telepíteniük készülékükre. A frissítés telepítése után a Windows + C billentyűkombináció megnyomásával lehet majd előcsalogatni a Copilot oszlopot a képernyő jobb oldalán, ami ugyanazt a Microsoft-fiókot fogja használni, amelyet az operációs rendszer többi részéhez használ.
Az egyelőre nem világos, hogy a végleges verzióban a Copilot Microsoft-fiók nélkül is működni fog-e, bár az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy lehetőség lesz külön regisztrálni is. Nem meglepő módon az új felület merőben hasonlít a Microsoft saját böngészőjén, az Edge-en belül elérhető Bing AI-hoz – ugyanúgy három különböző beszélgetési stílus közül választhatunk, amelyek vagy megpróbálják visszafogni a chatbotot, hogy az egyenes és tényszerű válaszokat adjon, vagy lehetővé teszik számára, hogy kreatívabb, ám ezzel egy időben zagyvább is legyen.
Nem csak csevegni lehet vele
A csevegés mellett a Copilot támogatja az AI-képek létrehozását is az OpenAI-féle DALL-E 2 segítségével, amely ugyanazt a technológiát használja, mint a Bing Image Creator – még véletlenül sem ez lesz azonban a legfontosabb feladata. Annak köszönhetően, hogy a Copilot rendszerszintű integrálást kapott, képes arra, hogy megváltoztassa a Windows beállításait, illetve arra, hogy parancsokat hajtson végre,
olyan dolgokat képes elvégezni kérésre, mely korábban a felhasználó Beállításokban való kutakodását igényelte.
A Microsoft példái közé tartozik a sötét üzemmód, a Ne zavarjon üzemmód aktiválása, de képernyőképet is készít kérésre a Copilot. Rossz hír, hogy néhány, még a múlt hónapban bejelentett funkció, mint például a harmadik féltől származó plugin-támogatás egyelőre nem szerepel ebben a buildben, a következő kiadások valamelyikébe azonban szinte biztosan be fog futni.
Ez még nem minden
A szokásokhoz híven az új Insider Preview build különböző egyéb javításokat, funkciókat és változtatásokat is tartalmaz. A Beállítások alkalmazás például újratervezett kezdőlapot kapott, ami ezúttal különböző információs kártyákat jelenít meg a gyakran látogatott beállítások könnyedebb kezelése érdekében. Igaz, a hét kártya közül négy a Microsoft szolgáltatásaival kapcsolatos; ide tartozik a Microsoft 365, a OneDrive, az Xbox GamePass és a fiók helyreállítása. A maradék hármon a csatlakoztatott Bluetooth-eszközöket vehetjük szemügyre, megváltoztathatjuk az asztali témát, illetve ajánlásokat kaphatunk néhány egyéb beállítás finomhangolására.
Ez továbbá az első Windows 11-es build, amely a nyílt forráskódú libarchive könyvtárnak köszönhetően natív támogatást ad a régóta használt .zip-formátumtól eltérő tömörített fájlok kezeléséhez. A Windows 11 mostantól támogatni fogja mindenféle .tar-fájl olvasását, valamint a RAR, a 7-zip-fájlok és más formátumok olvasását is, így a frissítés után ezek kicsomagolására már nem lesz szükség harmadik féltől származó alkalmazások letöltésére.
Azt, hogy a frissítés mikor válik elérhetővé a nagyérdemű számára, egyelőre még nem tudni, abból kiindulva azonban, hogy egy kifejezetten sok újdonságot tartalmazó, új verzióval van dolgunk, valószínűsíthető, hogy a Microsoft még jó néhány Insider Preview-t ki fog adni a végleges megjelenés előtt. Ebből kiindulva leghamarabb valamikor a nyár végén vagy az ősz elején futhat be a frissítés végleges verziója.
Fontos megjegyezni, hogy a Microsoft oldalán bármikor regisztrálhat az Insider programba, az előzetesen kiadott buildek azonban nem stabilak, így egy elsődleges számítógépre semmiképp sem ajánlott telepíteni azt.