Döntött a WHO: az aszpartám rákkeltő lehet, de kismértékben biztonságos a fogyasztása
További Tech-Tudomány cikkek
Mint írtuk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálatot indított az aszpartám édesítőszer használatával kapcsolatban, ugyanis feltételezték annak rákkeltő hatását. Az aszpartám megtalálható többek között rágógumikban, a diétás Coca-Colában, valamint egyéb üdítőitalokban is.
Az MTI közölte: az ügyben pénteken született döntés: a WHO két szakértői bizottságának állásfoglalása szerint
az aszpartám rákkeltő lehet, de a korábban meghatározott mértékben továbbra is biztonságos a fogyasztása.
A bizottságok egyike azzal foglalkozott, van-e bizonyíték az aszpartám potenciális egészségügyi kockázatára, a másik pedig azt értékelte, hogy a mesterséges édesítőszer ténylegesen mekkora veszélyt jelent.
A WHO alá tartozó Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) pénteken a lehetséges rákkeltő anyagok közé sorolta az aszpartámot. Ez a besorolás azt jelenti, hogy
KORLÁTOZOTT BIZONYÍTÉKOK VANNAK ARRA NÉZVE, HOGY AZ ÉDESÍTŐSZER RÁKOT OKOZHAT.
A kockázatot jelentő fogyasztási mennyiségét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) közös szakértői bizottsága (JECFA) vizsgálta. A bizottság pénteken kijelentette, hogy nem áll rendelkezésére meggyőző bizonyíték az aszpartám egészségkárosító hatásáról, és azt javasolta, hogy az emberek tartsák a fogyasztást a biztonságosként meghatározott napi érték (40 milligramm/testtömegkilogramm) alatt.
Ezt a szintet 1981-ben határozták meg, és a szabályozó hatóságok világszerte alkalmazkodtak hozzá. A WHO rámutatott:
egy 60-70 kilogrammos embernek naponta több mint 9-14 doboz üdítőitalt kellene meginnia ahhoz, hogy aszpartámfogyasztása meghaladja a biztonságos értéket.
Francesco Branca, az Egészségügyi Világszervezet szakértője hangsúlyozta: nem kérik a vállalatoktól, hogy távolítsák el az aszpartámot a termékeikből, de a gyártókat és a fogyasztókat is mértékletességre intik. A WHO korábban jelezte, a rendelkezésre álló bizonyítékok arra utalnak, hogy a cukorpótlók használata nem jár hosszú távú előnyökkel a testzsír csökkentése terén, sem felnőttek, sem gyermekek esetében.
Több kutató szerint az aszpartám és a rák közötti kapcsolatra vonatkozó bizonyítékok gyenge lábakon állnak. Az élelmiszer- és italgyártók szerint az Egészségügyi Világszervezet állásfoglalásai azt mutatják, hogy az aszpartám biztonságos, és jó választás azoknak, akik csökkenteni szeretnék a cukorbevitelt.
Az aszpartám egy mesterséges (kémiai) édesítőszer, amelyet az 1980-as évek óta széles körben használnak különböző élelmiszerekben és italokban, többek között diétás italokban, így például a népszerű kóla ízűekben is. Hazánkban a cukormentes szénsavas kólák jelentős hányada aszpartámmal édesítve kerül a boltok polcaira, de nem kivétel nélkül. A hazai gyártású XIXO termékcsalád valamennyi itala aszpartámmentes, és 2013-as piacra kerülése óta sosem használtak benne aszpartámot.