
A csörgőkígyók kevésbé stresszelnek, ha együtt vannak

További Tech-Tudomány cikkek
-
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színesbőrű embert
- Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
- Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
- Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
- Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A Frontiers in Ethology által végzett tanulmányban 25 vadon élő csörgőkígyót vizsgáltak a különböző helyzetekre adott reakcióik alapján. A szociális tompítás jelenség felmérésének érdekében mérték a pulzusukat, amikor épp egyedül voltak, majd egy fajtársuk jelenlétében, illetve amikor egy kötelet helyeztek el a környezetükben, amivel próbálták ingerelni őket.
Az eredmények pedig arról tanúskodnak, hogy az emberekhez hasonlóan a stresszes kígyókat is megnyugtatja egy társuk jelenléte. A stressz fokozott hormontermeléshez vezethet, ami az idegrendszer, az immunválasz és a viselkedés megváltozását eredményezheti. Egyes állatok pedig szabályozhatják a stresszre adott reakcióikat, amikor egy másik, a fajukhoz tartozó állat társaságában vannak, ezt nevezik social bufferingnek, azaz szociális tompításnak.
Megfigyeltük, hogy amikor két kígyó együtt volt, és stresszes helyzetet élt át, képesek voltak tompítani egymás reakcióit, hasonlóan ahhoz, ami az emberekkel történik, amikor együtt élnek át egy stresszes szituációt
– mondta Chelsea Martin, a tanulmány szerzője, hozzátéve, efféle jelenségről korábban egyetlen hüllőfaj esetében sem számoltak be.
A kígyók összetett szociális viselkedést mutathatnak, így alaposan tanulmányozták őket a vizsgálat során. A kutatók a pulzusszámukat az akut stressz-szint és a szociális tompítás mutatójaként használták. Első körben elektródákat helyeztek a kígyók szívének környékére, és az érzékelőket pulzusmérőhöz csatlakoztatták, majd egy sötét, zárt helyre tették őket, egy vödörbe. Húsz perccel később megzavarták a nyugalmukat, nyomon követték a pulzusszám növekedését, továbbá megmérték, mennyi időre van szükség ahhoz, hogy az visszatérjen a normális szintre, illetve hogy a farkuk által keltett csörgés abbamaradjon.
Ennek köszönhetően fedezték fel, hogy egy társuk jelenléte jelentősen csökkentette a pulzusszám változását, azaz kevésbé stresszelt a kígyó. A tanulmányban kiemelték, amiatt dolgoztak vadon élő csörgőkígyókkal, mivel be szerették volna bizonyítani, hogy ez a jelenség nemcsak a fogságban, hanem a vadon élő állatoknál is létezik. Ahogy Chelsea Martin, a tanulmány szerzője kifejtette, eredményeik betekintést engednek a kígyók szociális viselkedési mintáiba, illetve javíthatják a csörgőkígyók imázsát is, mivel az állatokat gyakran bélyegzik meg. Holott a kis emlőspopulációk szabályozásával fenntartják az ökoszisztéma egyensúlyát, és csökkentik a rágcsálók és kullancsok által terjesztett betegségeket is.
(Borítókép: Tze-hsin Woo / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Tech-Tudomány
Elon Musk 2026 végén indítaná az első Mars-missziót
Lassan tíz éve erről álmodik a techmogul.
március 17., 06:23
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
2 órája
- Címlapon
Bolla Tibor: Pereljük az oroszokat, a végén még az is kiderülhet, hogy szenzációs üzletet kötöttünk velük
Exkluzív interjú a BKV vezérigazgatójával.
2 órája
- Tech-Tudomány
Annyi plusznapidíjat kapnak az űrben rekedt asztronauták, amennyi Magyarországon sem elég egy ebédre
A rendes fizetésük nem rossz, de nem jár túlórapénz.
március 21., 13:48
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Tech-Tudomány
Az Apple a kisujját nyújtotta, de az EU letépte a karját
Újfent alapjaiban változik meg az iOS az EU kérésére.
március 21., 12:54
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Címlapon
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
1 órája
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
6 órája
- Tech-Tudomány
Keserű ízreceptorok lepik el a testünket
Most derült ki, mi a szerepük.
március 20., 20:34
- Tech-Tudomány
Kilőttek a BYD részvényei, miután bejelentették, hogy 5 perc alatt feltölthetőek lesznek az autóik
4000 új töltőt is telepítenek, amikkel elérhető lesz a kívánt gyorsaság.
március 18., 20:40
- Tech-Tudomány
A Google történetének legnagyobb felvásárlása: 32 milliárd dollárért veszi meg a Wizt
Az ügylet segíthet a cégnek felzárkózni a Microsoft és Amazon mögé.
március 19., 09:45
- Tech-Tudomány
Új korszak kezdődik, mostantól kártyaterminálként is használható az iPhone
Felrobbantja a bankszektort az Apple.
március 19., 11:23
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Címlapon
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
37 perce
- Tech-Tudomány
2500 kilométert fut, és luxushálószobává alakítható – itt a Chery koncepcióautója
Mobil luxustér négy keréken.
március 17., 13:04
- Tech-Tudomány
Jelentősen romlott a videók minősége, már a YouTube is reagált a problémára
Egyelőre nem tudják a megoldást.
március 20., 15:07
- Címlapon
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
3 órája
- Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
5 órája
- Címlapon
Elindult Magyar Péter konzultációja
Volt minden a rendezvényen, ami kell: éneklés, skandálás, valamint kötözködés a Hír TV tudósítójával.
2 órája
- Tech-Tudomány
Napokon belül debütál Európában a Meta mesterséges intelligenciája
Ingyenesen használhatjuk majd.
március 20., 10:37
- Mindeközben
Fejes Tamás újabb szerelemprojektbe kezd: Csak olyan dologba vágok, amit szeretek, ami vonz
tegnap, 18:36