Rengeteg információ érkezett az új iPadről
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, nagyon úgy tűnik, hogy az Apple nemcsak az iPhone 15 Pro és iPhone 15 Pro Max készülékeken tervezi csökkenteni a kijelzőt körülvevő keretek méretét, hanem a jövőbeli iPad modelleken is.
A vékonyabb kereteket – és végső soron az Apple hosszú távú álmát: egy valóban keret nélküli készüléket – a LIPO-technológia segítségével lehet megvalósítani, melyről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben. Most azonban kiderült, hogy nem csak ennyivel fog büszkélkedni a következő iPad Pro.
Mindent újraterveznek
Mark Gurman, az egyik legmegbízhatóbb Apple-szakértő úgy véli, az Apple-nek van a legnagyobb esélye arra, hogy fellendítsék a tabletpiacot, melyet egy új iPad Próval könnyen el is érhetnek – már amennyiben tényleg nagyot újítanak, a készülék ugyanis igazán 2018-ban frissült utoljára – írja az Apple Insider.
Gurman szerint a J717, J718, J720 és J721 kódnevű modellek lesznek az elsők, amelyek a mini LED-es háttérvilágítási rendszerek helyett már OLED-kijelzőket használnak majd. Ezek mellett az Apple változtathat a kínált méreteken is, a 11 hüvelykes mellé egy 13 hüvelykes modell is érkezhet, a legnagyobb modellben használt, alig kisebb, 12,9 hüvelykes méret helyett.
Egy másik változás az iPad Pro esetében az egyik legfontosabb tartozékot érinti majd. A 2020-ban megjelent Magic Keyboard a jelek szerint megújul, sokkal nagyobb trackpadet fog kapni, hogy jobban hasonlítson egy laptopra.
Egy kicsit még várni kell
A szakértők információi szerint az Apple nem valószínű, hogy a hamarosan esedékes őszi eseményén mutatja be a jelentősen felfrissített iPad Pro termékcsaládot – a következő hónapban inkább az iPhone-okra és az Apple Watchokra fog koncentrálni a vállalat.
Ezért leghamarabb valamikor 2024 tavaszán vagy nyár elején jelenhet meg az új termékcsalád, aminek lelke már az Apple M3-as chipje lesz.