
Százötvenezer éves szandálnyomokat találhattak
További Tech-Tudomány cikkek
-
Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
- Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
- Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
- Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színesbőrű embert
- Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Dél-afrikai kutatók elemzése alapján az emberi lábbelik legkorábbi ismert bizonyítékai lehetnek a fokvárosi partok környékén felfedezett nyomok. A őskőkorból maradt lenyomatokon nem láthatóak lábujjak, körvonalaik ugyanakkor élesek, egyes részletek pedig a talpra erősített bőrpántok rögzítési pontjainak tűnnek.
Az Ichnos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a Nelson Mandela Egyetem kutatói három különböző lelőhelyet azonosítottak. A Kleinkrantz nevű lelőhelyen talált nyomok a 79 ezer és 148 ezer évvel ezelőtti időszakban keletkeztek. A Goukamma nevű lelőhely korát 73 ezer és 136 ezer év közöttire becsülik. A harmadik hasonló megkövült nyomot az Addo Elefánt Nemzeti Parkban található Woody Cape lelőhelyen találták. A nyomok korát közvetlenül nem, csak a környezetükben található üledékek és más kőzetek alapján lehetett megbecsülni.
A nyomok mindegyik esetben emberszabásúakra utalnak. Méretük alapján gyerekek vagy kis termetű felnőttek hagyták őket
– fogalmaztak a kutatók.
Elméletük igazolására a szakemberek a helyi szan bennszülöttek múzeumból kölcsönzött, kemény talpú szandáljait tesztelték – ezek hasonlóan éles körvonalú nyomokat hagytak a homokon. A kutatók szerint ezek ugyan közvetett bizonyítékok, de véleményük szerint a szandáloknak nagyon fontos szerepük volt a tengerparti gyűjtögető életmódban: ebben a környezetben nem csupán az éles sziklák jelentenek kellemetlen akadályt, de komoly sérülést szerezhetett, aki például tengeri sünbe lépett.
Az őskőkorban egy komoly lábseb akár halálos is lehetett
– emelték ki.

Mindvégig rosszul tudtuk? Ötzi kopasz és sötét bőrű lehetett
Mindeddig fehér bőrűnek és hosszú hajúnak ábrázolták Ötzit.
Ebből a korszakból természetesen semmilyen szandál nem maradhatott fenn. A legrégebbi megmaradt lábbeli így egy Oregonban, vulkáni hamuréteg alatt talált kilencezer éves, zsályából készített fonott szandál. 5500 éves lábbeliket találtak még Izraelben és Örményországban, továbbá az 5000 éve a dél-tiroli Alpokban megfagyott Ötzin szintén találtak egy pár surranót.
Az eddig ismert legkorábbi lábbelinyomokra egy görögországi barlangban találtak, neandervölgyi gyerekek hagyhatták ott 130 ezer évvel ezelőtt. Franciaországban is találtak hasonló nyomokat, de ezek bizonyító ereje – mindkét esetben – vitatott. Amint arra a dél-afrikai kutatók is figyelmeztettek cikkükben, igyekeztek óvatosan megközelíteni a kérdést, és tartózkodtak a lelet körüli szenzációkeltéstől. Felidézték azt az esetet, amikor egy 1880-ban Nevadában talált emberi cipőnyomról utóbb kiderült, hogy óriáslajhár lábnyoma.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Tech-Tudomány
Döntött az Európai Parlament az óraátállításról
Ennek most sokan nem örülnek.
március 21., 13:13
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
-0 perce
- Tech-Tudomány
Annyi plusznapidíjat kapnak az űrben rekedt asztronauták, amennyi Magyarországon sem elég egy ebédre
A rendes fizetésük nem rossz, de nem jár túlórapénz.
március 21., 13:48
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Tech-Tudomány
Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
Megmutatta valódi arcát a jeges kontinens.
tegnap, 17:02
- Címlapon
A Szabadság híd lezárása után a Petőfi hídra vonultak a tüntetők
A helyszínről jelentkezünk.
4 órája
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
4 órája
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
3 órája
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
2 órája
- Tech-Tudomány
AI-alapú ápolókkal harcolnak a kórházi alkalmazottak az Egyesült Államokban
Kórházak százaiban használnak egyre kifinomultabb számítógépes programokat.
március 18., 18:36
- Tech-Tudomány
Politikai botrányt kavart az új Assassin’s Creed
Japán miniszterelnöke közölte, hogy nem tűrik a kultúrájukkal szembeni tiszteletlenséget.
március 21., 12:25
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
6 órája
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
10 órája
- Tech-Tudomány
Az Apple a kisujját nyújtotta, de az EU letépte a karját
Újfent alapjaiban változik meg az iOS az EU kérésére.
március 21., 12:54
- Tech-Tudomány
Űrsugárzás, csontritkulás, agyduzzanat – ez vár a két űrben ragadt, visszatért asztronautára
A rák kockázata is növekedhetett.
március 19., 21:08
- Tech-Tudomány
Kilőttek a BYD részvényei, miután bejelentették, hogy 5 perc alatt feltölthetőek lesznek az autóik
4000 új töltőt is telepítenek, amikkel elérhető lesz a kívánt gyorsaság.
március 18., 20:40
- Tech-Tudomány
Jelentősen romlott a videók minősége, már a YouTube is reagált a problémára
Egyelőre nem tudják a megoldást.
március 20., 15:07
- Tech-Tudomány
Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
A vád a fogyasztók megtévesztése.
2 órája
- Tech-Tudomány
Valójában egy fekete lyuk belsejében létezünk?
Furcsa dolog derült ki a galaxisokat vizsgáló űrteleszkóp méréseiből.
március 20., 17:47
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
31 perce