Brutális bírsággal sújtotta az Európai Unió az Apple-t
További Tech-Tudomány cikkek
- Az Instagram ezentúl jelentősen megkönnyítheti az életünket
- Hatalmasat bakizott az Apple Intelligence, azt állította, Luigi Mangione lelőtte magát
- Egy eddig még nem látott Androidot fejlesztett a Google, azt is tudni már, min futhat majd
- Felfedezték a gekkók hatodik érzékét
- Olyan új funkciót kapott az Amazon Prime Video, amit az összes streamingplatform irigyel
Hétfőn, március 4-én tovább romlott az Európai Unió és az Apple viszonya, előbbi ugyanis brutális, átszámítva 712 milliárd forintos bírságot szabott ki az almás vállalatra. A döntés hátterében az a 2019-ben indult eljárás áll, amit még a Spotify kezdeményezett – a svéd vállalat ugyanis megelégelte, hogy csak akkor kínálhatnak iPhone-okon és iPadeken alkalmazáson belüli előfizetési lehetőséget a felhasználók számára, ha az abból származó bevételük 30 százalékát az Apple-nek adják.
Mint ismeretes, az Apple minden egyes, az App Store-ban történő vásárlás után 30 százalékos járulékot csippent le, amit több vállalat is megpróbál kikerülni. Így tett a Spotify is – a zenei streamingszolgáltatásukra csak a weboldalukon keresztül lehet előfizetni –, erről azonban az App Store irányelvei alapján a natív iOS-es alkalmazáson belül nem tájékoztathatják a felhasználókat; így azon felhasználók, akik még nem rendelkeznek előfizetéssel, nem tudják egyből használni az alkalmazást.
Az Európai Unió versenyjogi végrehajtója szerint az Apple korlátozásai tisztességtelen kereskedelmi feltételeknek minősülnek, ezért 1,8 milliárd eurós bírsággal sújtották a vállalatot.
Margrethe Vestager, az EU trösztellenes ügyekkel foglalkozó igazgatója azzal indokolta a döntést, hogy az Apple egy évtizeden át visszaélt erőfölényével a zenei streamingalkalmazások App Store-on keresztüli forgalmazásának piacán, hiszen korlátozta a fejlesztőket abban, hogy tájékoztassák a fogyasztókat az Apple ökoszisztémáján kívül elérhető alternatív, olcsóbb zenei szolgáltatásokról – ez pedig az EU trösztellenes szabályai szerint jogellenes. A helyzet azonban korántsem ennyire fekete és fehér.
Az ingyenesség sem elég
A döntéssel az Apple természetesen nem ért egyet. Mint az az általuk hétfőn kiadott közleményből kiderül, megtámadják az ítéletet, és bíróságra viszik az ügyet.
Ma a Spotify 56 százalékos részesedéssel rendelkezik az európai zenei streamingpiacon – ez több mint kétszerese a legközelebbi versenytársának –, és semmit sem fizet az Apple-nek a szolgáltatásokért, amelyek segítettek abban, hogy a világ egyik legismertebb márkájává váljon. Sikerük nagy részét az App Store-nak köszönhetik, valamint mindazoknak az eszközöknek és technológiáknak, amelyeket a Spotify az alkalmazásuk elkészítéséhez, frissítéséhez és megosztásához használ az Apple-felhasználókkal világszerte
– fogalmaztak, hozzátéve, hogy a Spotify alkalmazását több mint 119 milliárd alkalommal töltötték le vagy frissítették az Apple-eszközökön. A Spotify az App Store-ban a világ több mint 160 országában érhető el, az Apple pedig elmondásuk szerint számos területen segítette a svéd vállalat fejlesztőit abban, hogy a lehető legjobb alkalmazást készítsék el; ezért cserébe pedig semmit sem kértek.
Az ingyenesség azonban nem elég a Spotify számára. Annak ellenére, hogy hoztak egy döntést, és megkerülték az App Store irányelveit, most még az alkalmazásbolt szabályait is át akarják írni – méghozzá úgy, hogy még nagyobb előnyük származzon belőle
– írja az Apple a közleményükben.
Közel tíz éve dolgozik össze a Spotify és az EU
A Spotify 2015-ben kereste fel az Európai Bizottságot azzal a panasszal, miszerint meglátásaik szerint a digitális zenei piac megtorpant, ennek hátterében pedig az Apple áll, a vállalat ugyanis visszatartja a versenytársakat. Az állítások ellenére a Spotify azonban tovább növekedett – és részben az App Store-nak köszönhetően minden más digitális zenei üzletet háttérbe szorított a világon – az Apple saját szolgáltatását, az Apple Musicot is. A következő nyolc év során, a Spotifyjal folytatott több mint 65 találkozón az Európai Bizottság három különböző ügyet próbált felépíteni, hogy megtámadhassák az Apple-t, ezek során a Spotify minden egyes alkalommal szűkítette állításainak körét; hiszen akadélyokba ütköztek.
A helyzet pikantériája, hogy sem a Bizottság, sem a Spotify nem találtak bizonyítékot arra, hogy a fogyasztókat bármiféle kár érte volna az Apple megatartása miatt. Sőt, az adatok azt mutatják, hogy a felhasználóknak minden eddiginél több választási lehetőségük van a digitális zenei piacon, amely az elmúlt években exponenciálisan nőtt. Mindössze nyolc év alatt 25 millióról közel 160 millióra növekedett a Spotify európai Premium-előfizetőinek száma, emellett pedig több mint 300 millió aktív hallgatóval rendelkeznek, így egyértelműen ők a legnagyobb nyertesek. Másodszor, a Bizottság nem talált döntő bizonyítékot arra, hogy az Apple – pontosabban az App Store – feltartotta volna a vállalatok növekedését, hiszen a számok ennek az ellenkezőjét mutatják.
Érdekesség, hogy az Európai Bizottság éppen az új szabályozásuk – a digitális piacokról szóló törvény (Digital Markets Act, DMA) – hatályba lépése előtt hozta meg a határozatot és osztotta ki a bírságot. Ahogy arról egy korábbi cikkünkben is írtunk, a DMA-nak az Apple-nek is meg kell majd felelnie, ami terveik között is szerepel, a törvény életbelépésének pillanatára elmondásaik szerint módosítani is fogják a kifogásolt App Store-szabályokat; erre azonban jelenleg még nem kötelesek. Az Apple szerint egyértelmű, hogy a döntés nem a jelenleg hatályos versenyjogon alapul, hanem az a Bizottság azon törekvése, hogy a DMA-t még azelőtt érvényesítse, hogy az életbe lépne.
Az Apple tehát nem hódol be az Uniónak, és bíróságra viszi az ügyet – ennek következtében pedig akár évekig is elhúzódhat a két fél közötti harc azzal kapcsolatban, hogy kinek van igaza.
(Borítókép: Apple-üzlet a Piazza del Libertyn Milanóban, Olaszországban, 2024. február 20-án. Fotó: Emanuele Cremaschi / Getty Images Hungary)