Az ország legidősebb diplomaszerzője, a 71 éves Szegedi Dezső a fiataloknak üzent
Csodálatos élmény. Az ember, amikor elkezdi, nyilvánvalóan az a cél lebeg a szeme előtt, hogy egyszer csak ott álljon majd a pulpitus mellett és átvegye a diplomáját – mondta az ország legidősebb nappali tagozatos egyetemistája, a 71 éves Szegedi Dezső a diplomaszerzés öröméről az RTL Híradónak.
A Jászai Mari-díjas színész két év alatt készült fel az egyetemre, két tantárgyból emelt szinten leérettségizett, majd 68 évesen bejutott a Miskolci Egyetemre. Szegedi Dezső a Miskolci Egyetem kulturális antropológia szakán végzett és pár napja sikeresen államvizsgázott.
Azt hitték, ő a tanár
A miskolci színház Jászai Mari-díjas színésze felidézte az első napját az egyetemen, azt mondta, a szaktársai mind az unokái lehettek volna, de végig „aranyosan, tündérek” voltak, sohasem éreztették vele a korát.
Első szemeszter, első óra. Mentem a folyosón végig, és fiatalok nézték, hogy ki ez az öreg, és következő: Jó napot tanár úr, azt hitték, hogy tanár vagyok
– mesélte az első napról.
Hozzátette, ettől függetlenül nem volt sétagalopp az elmúlt három év, hiszen közben dolgozott, előadásai voltak. Volt, amikor éjszaka kettőig írt beadandót munka mellett, de szerinte ez „benne van a pakliban”.
A színész egy ma már nem létező miskolci városrészről, Gordonról írta a szakdolgozatát, azon belül is az ott élt muzsikus romákról, akik a különböző vendéglátóhelyeken húzták akkoriban, ő is itt született, roma felmenőktől.
Szegedi Dezső azt mondja, meg szerette volna mutatni a fiataloknak, hogy tanulni sohasem késő.
Menjenek, csinálják, tanuljanak, mert ha időskorban meg lehet egy ilyet csinálni, akkor fiatalkorban hát hogyne lehetne
– biztatta a fiatalokat.