Rég láttunk ennyire megérős tabletet a piacon
További Tech-Tudomány cikkek
Ugyan épphogy csak most ért véget a 2023/2024-es tanév, az iskolakezdéssel kapcsolatos dolgokról soha nem lehet túl korán elkezdeni beszélgetni – a tapasztalat ugyanis a legtöbb esetben az mutatja, hogy aki az utolsó pillanatra hagy mindent, az bizony pórul jár. Bár a Lenovo táblagépe nem valószínű, hogy bárhová is elszökne, az jelenleg egy olyan jó ajánlatnak bizonyul, amit vétek lenne kihagyni; főleg akkor, ha ősszel ismét visszaül az iskolapadba. Legyen szó gimnazistákról vagy egyetemistákról, a Tab M11-ben tulajdonképpen minden megvan ahhoz, hogy egy sokoldalú készülékként ne csak az előadások és szemináriumok, hanem a tanulás és az otthoni kikapcsolódás során is társ legyen.
Profin összerakták
A készülék egy a Lenovótól már megszokott fehér dobozban érkezik, amiben a tablet mellett kifejezetten sok extrát is találunk. A használati útmutató mellett a Tab M11 mellé kapunk még egy jegyzeteléshez és rajzoláshoz is használható Tab Pent, illetve egy Folio Case-t is, ami amellett, hogy az elő- és hátlapot védi, a hordozást is könnyebbé és biztonságosabbá teszi. Maga a tablet alumíniumborítást kapott, tehát nemcsak könnyű, hanem strapabíró is, a kiváló összeszerelési minőségnek köszönhetően pedig a prémiumérzet is megvan,
külsőleg lehetetlen megmondani, hogy egy „mindösszesen” 90 ezer forintos tablettel van dolgunk.
Az előlapot – ahogy azt az M11-es elnevezés is sejteti – egy 11 hüvelykes, 1200 × 1920 képpontos, 16:10-es képarányú IPS LCD panel borítja. Pluszpont, hogy a betekintési szögek és a színhűség is rendben van, emellett pedig a 400 nites maximális fényerőre sem lehet különösebb panasz, bár azt azért meg kell hagyni, hogy ez nem feltétlenül a készülék erőssége.
A feladatok zökkenőmentes futtatásáért egy nyolcmagos (2 × 2.0 GHz Cortex-A75 és 6 × 1.8 GHz Cortex-A55), Mediatek Helio G88-as lapka felel egy Mali-G52-es grafikus gyorsító és négy gigabyte memória társaságában. Ezzel nem fogjuk leszakítani a ház tetejét, hétköznapi feladatok elvégzésére, jegyzetelésre, közösségi oldalak böngészésére, közepesen erős igényes játékok futtatására és filmnézésre azonban tökéletesen elegendő.
Tárhelyből 128 gigabyte-ot kapunk, ami nem kevés, de nem is kifejezetten sok – éppen ezért jó hír, hogy microSD-kártyával egészen egy terabyte-ig tudjuk bővíteni azt. Ugyancsak örömmel látott addíció a 3,5 milliméteres Jack-csatlakozó jelenléte. A 7040 milliamperórás akkumulátor a Lenovo szerint akár tízórás képernyőidőt is lehetővé tesz egyetlen feltöltéssel, ez azonban a gyakorlatban a tapasztalataink szerint inkább 8-9 órára módosul, ami még mindig kiemelkedőnek számít, egy teljes napot szinte biztosan kibír majd a készülék egyetlen töltéssel.
Jegyzettömb, tablet és számítógép
A Tab M11-en Android 13 fut, ami nem a legfrissebb rendszer, a Lenovo ígérete szerint azonban még legalább két fő verziót meg fog kapni a táblagép, tehát idővel az Android 14 és az Android 15 is támogatott lesz a készülék által. A szoftveres felület itt-ott hasonlít az alap androidos kinézetre, jól érezhető azonban, hogy a Lenovo azért átalakította a felületet, és milyen jól tette! A készülék kezelhetősége egyszerű, emellett olyan kifejezetten hasznos alkalmazásokat találhatunk rajta, mint például a MyScript Calculator vagy a Nebo. Előbbi kézzel beírt matematikai függvények megoldásában tud segíteni, míg utóbbi egy olyan, magyar nyelven is tudó végtelen jegyzetfüzet, ami képes felismerni a kézírást.
A Tab M11 ezek mellett rendelkezik egy PC-üzemmóddal is, ami pontosan azt csinálja, amit a neve is sejtet: windowsszerűvé alakítja a kezelőfelületet. Az üzemmód aktiválása után az alkalmazások ablakos nézetben nyílnak meg, emellett pedig kapunk tálcát és „start menüt” is. A felületet továbbra is irányíthatjuk az ujjunkkal, Bluetoothon keresztül azonban lehetőségünk van billentyűzetet és egeret is csatlakoztatni a táblagéphez, ezzel tovább fokozva a számítógépes élményt. Mindent összevetve tehát egy rendkívül jól összerakott és még annál is jobb ár-érték arányú készüléket kapunk a Lenovótól, a 90 ezer forintos ajánlott fogyasztói ár mellé pedig ráadásul még egy Folio Case és egy Tab Pen is jár. A Lenovo Tab M11 már most beszerezhető a legtöbb elektronikai cikkek árusításával foglalkozó szaküzletben.
Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Lenovo közreműködésével jött létre.
(Borítókép: Lenovo Tab M11. Fotó: Papajcsik Péter / Index)