Egy eddig még nem látott Androidot fejlesztett a Google, azt is tudni már, min futhat majd
Az Android XR nem csupán a Google házon belüli megoldása lesz; nyíltan elérhetővé teszik más hardvergyártók számára is, így bármelyik cég használhatja majd az AR/VR-eszközein. A platform erősségei közé tartoznak a Google jól ismert szolgáltatásai, valamint a Gemini néven ismert generatív mesterséges intelligencia, amely a rendszer központi elemévé válhat.
Ahogy arról korábban már az Indexen is beszámoltunk, Gemini egy intelligens asszisztens szerepét tölti be, amely személyre szabott és innovatív felhasználói élményt kínálhat, ezzel téve vonzóvá a Google rendszerét.
A bejelentéssel párhuzamosan bennfentesek azt is megerősítették, hogy az első eszköz, amely az Android XR-t futtatja majd, az a Samsung által fejlesztett, Moohan kódnevű AR/VR headset lesz. A készülék várhatóan 2024-ben debütál majd, bár az áráról és a technikai részletekről egyelőre nagyon keveset tudni.
További érdekesség, hogy a Samsung egy okosszemüvegen is dolgozik, amely szintén jövőre kerülhet piacra. Nagy valószínűséggel ez az eszköz is az Android XR rendszer köré épül majd, ezzel tovább erősítve a Google jelenlétét a bővített valóságok piacán.