Apa, ne egyél többet!

December 26-án este 99,3 kiló voltam. Mindössze két számjegy változott ahhoz képest, ahol december 7-én állt a mérleg. Így tizenkilenc nappal azt követően, hogy megkezdtem karácsonyi emberkísérletemet - amely célja nem az, hogy a lehető legtöbb ételt magamba gyömöszölve a lehető legtöbbet hízzam, hanem az, hogy leteszteljem magamon, a hagyományos magyar konyha jellemző év végi ételei milyen hatással vannak a szervezetemre - 5,4 kilóval voltam több. És 1,4 kilóval nőtt a súlyom - tudom, tudom, fizikusok, a tömegem - a december 24-i, tehát a karácsonyt megelőző reggelhez képest.

Napi fél kiló plusz

Három nap alatt felszedtem tehát 1400 grammot, ami nem kevés. Holott nem éreztem azt, hogy sokat ennék, vagy hogy többet, mint a megelőző időszakokban, és mégis. Míg az első négy napon 1,2, a következő egy héten 1,8, majd az azt követő hat napban csak 1 kilót híztam, ez most drámaian soknak tűnik.

Igaz, volt némi változás az eddigiekhez képest. Egyfelől, ha nem is nagy mennyiségben, de eluralkodtak az étrendben a tésztaféleségek, a kenyér és a levestészta és a bejgli és a kalács és a mézeskalács. Korábban például szinte nem ettem levest, most a húsleves főtt hússal, répával és krumplival és sok levestésztával komoly csáberőt jelentett, az ünnepek alatt megettem belőle öt-hat tányérral (nem egyszerre természetesen). És nem is a levestészta nyomta a legtöbbet a latba; arra a kérdésre például, hogy mennyi bejglit ettem, Galamb Sándor válasza jut eszembe a Miniszter félrelépből, miszerint én kérem már nem is számolom.

Szóval szénhidráttartalomból igencsak feltankoltam a szervezetem, és ez nemcsak a tésztáknak, hanem az egyéb édességeknek is (mézeskalács, szaloncukor, összetört csokimikulások és gesztenyepüré, nem kérdezzék, mi köze a karácsonyhoz, nálunk ez olyasfajta extra hagyomány, mint szilveszterkor a csevap ájvárral).

Ezek a tételek valószínűleg már önmagukban megmagyarázzák a nagyjából napi félkilós hízást, és akkor még nem is beszéltünk az étkezés gerincét képező sültekről, a köretekről hosszú soráról. Volt itt, ahogy ígértem, szilvával és krumplival töltött liba, paprikás és fokhagymás csirke boros lilakáposztával, sült oldalas, sült tarja, és persze töltött káposzta belefőtt sonkával, sok tejföllel. Mondjuk egy idő után, ahogy Virág elvtárs, én is már mindenből csak csipegettem, és nemcsak azért, mert a kisfiam ekkoriban mondta a címben szereplő mondatot (bár nem az életemet félti, csak megígértem neki az ebéd utána diafilmezést).

Ezzel együtt is teljesen érthető, hogy megugrott a súlyom, és valószínűleg nem is álltam volna meg itt, ha a természet közbe nem szól. De közbeszólt, valami vírust szedhetett össze a család egy része, de az is lehet, hogy mindentől függetlenül többen is sorban gyomorrontást kaptunk némi hőemelkedéssel körítve. Amit december 27-én egy szolidnak induló névnapi itókázással tetéztem - pedig ettem előtte egy Jókai bablevest, sok kenyérrel, hogy bajom ne essen -, ami aztán végképp elintézett.

Értékelem magam

Így 28-án már csak 97,8 kiló voltam, igaz, ma reggel már ismét 98,4 kilót mutatott a mérleg, éjjel ugyanis, míg írtam, sajnos ismét rám tört a Shrek-állapot, és ettem néhány szelet kenyeret, megkenve szülővárosom egykori virágzó húsiparának máig remek kenőmájasával (gyulaival, ha ez érdekes valakinek). Mindehhez 133/99-es vérnyomás és meglepően alacsony, 4,7-es vércukorszint társult (gondolom, a koleszterinek és a zsírsavak mellett cukor már nem fér a vérembe).

Miután kiértékeltem az értékeimet - csak az összehasonlítás érdekében: a vérnyomás 120/93-as szintről indult, az éhgyomri vércukrom a teszt kezdetén 4,9-es volt a 3,5-6,1 közötti skálán -, az elhízással kapcsolatban olvasott és hallott okosságokon gondolkodtam. Egyfelől azt már korábbi, 120 kilós időszakomból tudtam - most kicsit hihetetlennek érzem azt a számot -, hogy a megnövekedett sófogyasztás megdobja a vérnyomást (első fogyózásom egy só- és zsírmentes kúra volt, amitől sok kiló nem mentek le, de a szisztolék és a higanymilliméterek rendbe jöttek). Másfelől viszont: milyen tepertő vagy főtt máj az, ami nincs megsózva?

Só, liszt, állományjavító, életmód

De persze a sótól el nem híznék, az is biztos. Hanem akkor mitől? Nos, olvasóim egyik tábora szerint a szemét kajáktól. És itt nem a modern értelemben vett gyorséttermi szemétre gondolnak - hamburgergyárban egyszer voltam a teszt kezdete óta, akkor is csak egy adag sültkrumplit vettem -, hanem azokra az adalékanyagokra, amiket az ételekhez tesznek. Példaként említik legtöbbször az olcsó lisztből állományjavítókkal felturbózva készített kenyeret. Nem tudom, mennyire van igazuk - de amit a lisztes kartellről hallani, az alapján bármit el tudok képzelni -, és ha majd januártól biokenyeret eszem, jobb lesz-e a helyzet, de tény: az elmúlt napok tésztákban gazdag étkezése meglátszott a súlyomon (egyébként a feleségem is azt mondja, hogy szülés utáni fogyózása akkor volt a leghatékonyabb, amikor nem evett tésztákat, sem kenyeret).

Szóval száműzni kell a kenyeret, kiflit, kalácsot, kuglófot, zsemlét, pogácsát, kakaós csigát, a karácsonyi bejglit, ha egészségese(bbe)n akarunk enni. De a szénhidrát csak az egyik gyanúsított. Mások szerint főleg azért hízunk, mert egészségtelenül eszünk, és ennek csak részben oka a már korábban leírt, étkezéseink nagy részét persze nem befolyásoló, de karácsonykor erős hatású vendégfétis. Inkább az, hogy napközben semmit, éjjelre meg telezabáljuk magunkat. Lehet, de mondjuk nekem ez a december 7-i evési szokásaimat jellemezte leginkább (kétszer ettem, egyszer napközben, egyszer hat-hét között), és ennek ellenére most kövérebb vagyok.

Torzít a nyugat

Van olyan olvasóm, aki szerint nekünk magyaroknak alapvetően, mondhatni, genetikailag jó kódoltak táplálkozási szokásaink, csak a nyugati kultúra ezt a saját szintjére süllyesztette le. Gyerekkoromból ugyan tényleg rémlik egy olyan mondás az evésről, hogy reggel, mint egy király, délben mint egy polgár, este mint egy koldus, de ahogy rémlik az iskolába rohanás előtt magamra borított kakaósbögrék, és a vacsorára elkészült paprikáskrumplik emléke, ezt már akkor sem vettük túl komolyan, pedig a hetvenes éveket még kevéssé uralta, pláne nálunk, a keleti végeken, az elburjánzó nyugati kultúra.

Aztán persze az elhízás szervesen összefügg az alkoholfogyasztással, erre a már többször emlegetett Ferivel jó ideje rájöttünk, empirikus alapon; mindegy volt, száraz vörös vagy édes fehérbort iszunk-e, netán némi rövidet sörrel. Igaz, én most egy ideig nem kívánom az alkoholt, még a szilveszteri pezsgős koccintást sem nagyon várom, ám a decemberi elhízásomban ennek is szerepe lehetett.

Sokat eszünk, nem mozgunk

Összességében azonban hajlok a Szent Imre kórház főorvosának, Pados Gyulának igazat adni, miszerint a legnagyobb baj az: manapság egyre többek jutunk tápanyagokban gazdag táplálékhoz, miközben egyre kevesebben végzünk olyan fizikai munkát, amivel elkoptatnánk ezt a sok-sok kalóriát. Vagyis sokkal nagyobb az energiabevitel, mint az energiafelhasználás, és ez a sok-sok energia, jobb dolga nem lévén idővel átalakul zsírrá.

Azt olvastam, hogy egy átlagember napi átlagos kalóriaigénye 1500, legfeljebb 2000 kalória. Nos, elég nehéz ezt kiszámolni, mert főleg házilag készült ételeket eszem, de azt gondolom, hogy az én fogyasztásom legalább napi 4000 kalória lehet (eredtileg kevesebbre gondoltam, de meggyőtek). Mindenesetre az előszeretettel idézett testtömeg (BMI) indexem - a kilóban mért testtömeg elosztva a méterben mért magasság négyzetével, nálam a 99,3-as csúcs osztva 1,85 négyzetével, 3,4225-tel egy 29,01-es értéket hoz ki.

A BMI-skálán 25-ös érték fölött kezdődünk mi, túlsúlyosok, 30-astól lennék elhízott, szóval itt vagyok a határán. Kicsit aggasztó ugyanakkor, hogy a 25-ös szint eléréséhez le kellene mennem 87 kiló alá, ennyi kábé érettségi idején voltam, de persze itt még trükközhetnék Veres János módjára azzal, hogy erős csontozatú vagyok és nagyon nehéz a hajam, illetve a mellszőröm, de nem teszem).

Igaz, elhízáshoz még dolgoznom kell magamon, ahhoz 102 kiló fölé kellene mennem, de tekintettel arra, hogy jönnek a virslis-szendvicses-korhelyleveses-lencsefőzelékes szilveszteri és újévi napok (kiegészítve nálunk a már említett csevappal), lehet, hogy az új évet új kategóriában kezdem, hogy aztán januárban mindent leadjak, amit felszedtem - vagy még többet is. Mert, ahogy egy barátom fogalmazott 97-ben, az 1-7-es magyar-jugó tizedik percében, null-háromnál: innen megcsinálni, az a magyar virtus.

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!