Fogyni könnyebb, mint hízni
További Tudomány cikkek
- Megtalálták a másnaposság felelősét, de nem az, amire eddig gyanakodtak
- Ha nincs vérfrissítés, jönnek a bajok
- Magas rangú katonatiszt tűnt fel a világ legnagyobb hadseregében, de még mindig rejtély, ki irányítja őket
- Végre tényleg megoldódhatott Stonehenge rejtélye
- Még mindig mérgező az 1916-os verduni csata helyszíne
Két hónapig tartó kísérlet
December elején kezdtem kéthónaposnak szánt emberkísérletemet. Az első hónapban, az új év első napjaiig a főként a hagyományos magyar konyha jellegzetes év végi ételeit, disznótoros, karácsonyi és szilveszteri-újévi menüt ettem. Híztam majdnem hét kilót, amit januárban, a kísérlet második fázisában megpróbálok leadni. Laborvizsgálatot végeztem mindkét fázis kezdetén, és majd végzek a második végén is, emellett hetente átlag kétszer nézem a vércukor- és vérnyomás-szintemet. Kérdés: jobb vagy rosszabb lesz az egészségi állapotom a két hónap végén.
Mérlegre állni jó. Most már jó. Nemcsak azért, mert egyre kecsesebb kis számokat mutat, hanem azért is, mert testkörfogatom csökkenését – mondjuk ki: pocakom és úszógumim leépülését – folyamatosan tapasztalom. Méghozzá nagyon egyszerűen: egyre kevesebbet kell, sőt, hadd dicsekedjem, most már lényegében nem kell előrehajolnom, ha látni akarom a digitális kijelzőn villogó számokat, elég hozzá egy kicsit behúzni a hasam (arról nem is beszélve, hogy ismét békések az éjszakák, a horkolásnak rég nyoma sincs).
Fanfárok lelki fülemben
A kijelzőn felvillant legutóbbi szám, szombat reggel, az egészséges étkezés elkezdésének tizenhetedik napján – ha jól számolok, nem mintha lenne jelentősége – olyan kicsi volt, hogy a mérleget odébb húzva még egyszer megmértem magam. És igen, ott is annyi, 93,3 kiló. Fanfárok szólalnak meg lelki füleimben, és kétszer is megnyitom az első, december 12-én megjelent cikket, hogy jól látom-e. De igen, jól látom: félkilós közelségbe kerültem az őszi legjobbamhoz (92,7 kiló), és 60 dekával könnyebb vagyok a startnál mért 93,9 kilónál (valamint újabb 1,6 kilót fogytam ezen a héten).
Szóval, törjék csak össze a monitort az évek óta lefogyni nem tudó olvasók, igenis könnyebb fogyni, mint hízni. Legalábbis nekem, és legalábbis az egészséges étkezés bevezetésének első két hetében (mert ki tudja, lehet, hogy az elvont éjszakai nassolások hatására egy idő után alvajáró leszek, aki a szája szélén vastag Eurocrem-csíkkal ébred egy bánatos reggelen).
Igaz, nemcsak hatékonyabb az egészségesnek gondolt étkezés és a fogyás, mint az egészségtelen hízás, hanem költségesebb is. Sokkal költségesebb. Pedig semmi kiegészítő tablettát, port, teát, gyógykészítményt, proteinbombát nem vásárolok, az Update-termékeket is csak kipróbáltam, de nem álltam át rájuk, hiszen, mint írtam, nem az a lényeg, hogy mennyire sokat tudok egy hónap alatt fogyni – mint ahogy decemberben sem a hízás volt –, hanem az, hogy az egészségesnek, illetve egészségtelennek vélt étkezés milyen hatással van a súlyomra, és általában a szervezetemre.
Drága mulatság
Ennek ellenére sokkal többet költök most ételre, mint decemberben vagy mint egy átlagos hónapban. Először csodálkoztam ezen, most már nem. Mert korábban mit reggeliztem? Vajas kiflit vagy zsömlét vagy kenyeret, tejbegrízt vagy -rizst, esetleg egy sajtos, tepertős pogácsát vagy kakaós csigát. Egyik sem horribilis összeg, százforintos nagyságrend. Most viszont? Ezekből lényegében semmit sem ehetek, jönnek hát a gyümölcs és a zöldség – ilyenkor télen egyik sem olcsó –, illetve a húsféleségek (és jöhetne a tojás, de az nagyon nehéz étel, komolyan, épp úgy csak nagyon kis mennyiégben bírja a gyomrom, mint a gombát, hiába szeretem). Márpedig ha valamilyen normális virsliből veszek egy adagot, az jóval drágább a kenyérnél, kiflinél, tejnél.
Aztán a főétkezésnél hasonló a helyzet: nagy ritkán eszem most főzeléket – heti egyszer a korábbi heti két-három helyett –, mert a legtöbb helyen a habarása, rántása, ki hogy csinálja, liszttel készül. Pedig ezek a jobb menzákon négy-ötszáz forintokért kaphatók – és ugyanennyiből egy krumplis, túrós, grízes, mákos, satöbbis tésztát is ki lehet hozni –, viszont a szelet húsok bizony hét-nyolcszáz forintoknál kezdődnek (pláne, hogy a húsból is inkább a szárnyast kellene enni, vagy az olyan száraz, tiszta, zsírmentes húsokat, mint a karaj).
Szóval rólam szépen száguldoznak lefelé a kilók, de közben szomorúan látom, hogy a pénztárcám a hasamnál is gyorsabban apad. És úgy számolom, szerencsém van, hogy csak egy hónapig csinálom ezt az egészséges kajálásos kalandot – bár azért február 6-a után is sokkal jobban odafigyelek majd arra, mit eszem, mint az emberkísérlet előtt tettem –, mert valószínűleg gyorsan nagy adósságba verném a családot.
Mégsem a pénzem múlik
Ezzel együtt azt azért hazugság lenne állítani, hogy az elhízás azért lett civilizációs betegség, mert nincs pénzünk megvenni az egészséges ételeket. Sőt én inkább azt gondolom, azért lett az, mert jobban élünk, nemcsak mint négy éve, hanem mint ötven vagy száz éve. Sokkal több ételből választhatunk, mint szüleink vagy pláne nagyszüleink, és nőtt az ételre fordítható pénz mennyisége is. Persze nem a választék bővülésével egyenesen arányosan, így legtöbbünk sokat kajál, de nem okosan, jóllakik, de nem eszik jól.
Említettem már, hogy az emberkísérletem egy szakaszában megkeresett Schobert Norbert, ápdét Norbi, a szénhidrátmentes étkezés Benke Laci bácsija, és felajánlotta segítségét, tanácsait (egyelőre ezzel a felajánlással egy ebéd erejéig már vissza is éltem, mint arról beszámoltam). Nos, tőle hallottam, hogy száz éve egy átlagmagyar még csak évi egy kiló cukrot evett meg, ma viszont fejenként harmincöt kiló cukrot vásárolunk évente, és ehhez hozzájön még az ételekhez adott cukor mennyisége.
Cukorbajok
Persze tudjuk, Norbi maga is elismerte, hogy neki van egyfajta cukorparája, és korántsem biztos, hogy az ő módszere a legjobb ahhoz, hogy makkegészségesek legyünk – mert oké, fogyok, fogyok szépen, de azért mégis azt gondolom, hogy az ember alapvető tápanyagai között a fehérje és a zsír mellett a cukor is ott van –, ám ezek a számok nagyon elgondolkodtatóak. Különösen annak fényében, hogy egyre többen vagyunk (én még szerencsére nem) cukorbetegek, és egyre többször olvasok a hiperinzulinémiáról – az inzulinszint később kóros hatások kiváltására alkalmas megugrásáról –, amivel több olvasóm szerint magyarázható volt a decemberi meglepően alacsony vércukorszintem is.
Mindezeket gondosan mérlegeltem csütörtök este is, egy remekre sikeredett vacsorán. Készültek belőlem, gombás-hagymás natúr szeletek sültek köret helyett paradicsommal és salátalevéllel, utána teljes kiőrlésű lisztből palacsinta. És bármennyire imádom is a palacsintát – egykor húsznál többet meg tudtam enni belőlük együltömben –, megálljt parancsoltam magamnak egy darab után. És ezek után nem lepődtem meg, hogy a szombat reggeli vércukorszint-mérésnél 4,9-et láttam, és már a hiperinzulinémiára sem gyanakszom (igaz, a vérnyomás az elmúlt napokban sem volt 126/101-nél alacsonyabb).
Most már csak azt nem tudom, hogy ha ezután is ennyi húst eszek, akkor mi lesz a koleszterinemmel?