Földimogyoró egy üstökös közepén

A belső Oort-felhőből származó, illetve a Halley-üstökös családjához tartozó 8P/Tuttle-üstökös legutóbbi napközelsége idején, 2008. január 27-én 1,027 Csillagászati Egység távolságra közelítette meg központi csillagunkat, miközben 2008. január 2-án 0,253 CsE-re került földközelbe – írta meg a Hírek.csillagászat.hu. Ez igen kedvezővé tette a földi és űrtávcsövekkel, valamint radarcsillagászati módszerekkel történő vizsgálatokat.

Ez utóbbit az amerikai Cornell Egyetem által működtetett Nemzeti Csillagászati és Ionoszféra Központ (NAIC) Puerto Ricon levő arecibói óriás rádióteleszkópjával radar üzemmódban végezték el. Az amerikai rádiócsillagászok John Harmon vezetésével már régóta foglalkoznak a Naprendszer kisebb égitestjeinek radar megfigyelésével.

Méretcsökkenés

A rádió- és radarcsillagászati megfigyelési technika fejlődése, a detektorok érzékenységének drámai növekedése és a 305 méteres arecibói óriás rádióteleszkópon való elhelyezése lehetővé tette a Naprendszer kisebb égitestjeinek radarmegfigyelését.

Többek között a csak néhány kilométer átmérőjű üstökösmagok detektálását, a méret, az alak és tengelykörüli forgási idő meghatározását, illetve a pályájuk pontosítását.

A megfigyelési szempontokat erősen meghatározza, hogy a Földről kibocsátott és a kis égitestről visszaérkező radarjel erőssége a tőlünk való távolság négyzetével fordítottan arányos. Tehát minél közelebb van a kis égitest, annál nagyobb esély van a radarral való sikeres megfigyelésére, letapogatására.

Ennek megfelelően a Tuttle-üstököst a földközelsége idején, 2008. január 2. és 5. között radarozták meg az arecibói rádióteleszkóppal a 12,6 cm-es hullámhosszon (2380 MHz), az S-sávban. Még így is mintegy 630 kilowattos radarjelet kellett kibocsátani az üstökös felé, hogy elegendően nagy jel érkezzen vissza a magjáról.

Két testből áll

A radarmegfigyelések szerint a Tuttle-üstökös magja két különböző méretű, elnyújtott alakú forgási ellipszoid testből áll. A két egymáshoz tapadó, egybefűződő testből álló égitesteket bifurkált testeknek nevezi a szakirodalom.

Az üstökösmagot alkotó ellipszoidok forgási szimmetriatengelye a leghosszabb tengelyük, a két ellipszoid nagyjából ezen hosszabbik tengelyek végpontjában érintkezik. A Tuttle-üstökös esetében a nagyobbik ellipszoid tengelyeinek hossza 5,75 és 4,11 kilométer, a kisebbik testé pedig 4,25 és 3,27 kilométer. Azonos átlagos sűrűséget feltételezve a két komponens tömegének aránya 1:2,14, tehát a nagyobb test több mint kétszer akkora tömegű.

Kis sűrűség

A radarjelek visszaverési képessége (albedó) azt is megadja, hogy közelítőleg mekkora az üstökösmag felszínének sűrűsége. Ez 0,9-1,8 gramm/köbcentiméternek adódott, ami megfelel az üstökösök kis átlagsűrűségének. A radarmérések egyébként az üstökösmag körüli térben nagyobb szemcsékből, darabokból álló porfelhőt is kimutattak, ami a Tuttle-üstökössel kapcsolatos Ursidák meteorraj anyagának utánpótlását jelentheti, amikor majd ez a por és törmelékfelhö szétszóródik az üstökös pályája mentén. Az üstökös magjának tengelykörüli forgásideje a mérések szerint 11,385±0,004 óra.

A Tuttle-üstökös összetett alakja a Halley-üstökösére, a Jupiter családjához tartozó 19P/Borrelly-üstökösére, vagy a Toutatis kisbolygó alakjára is emlékeztet.

Érintkező kettős kisbolygók mindenhol előfordulhatnak a Napredszerben. Például a földközeli kettős kisbolygók egy része egy eredeti nagyobb test gyors tengelyforgása következtében történt kettészakadásakor keletkezhetett.