
Betiltaná a delfinshow-kat egy kutató
Még az egyre kedveltebb, állítólag terápiás szempontból hatékony delfinekkel való együttúszást sem tartja jogosnak és igazoltnak Lori Marino, az atlantai Emory Egyetem kutatója. Marino vezeti az Idegtudomány és Viselkedésbiológia elnevezésű programot, illetve több mint nyolcvan publikációt jelentetett meg a delfinek viselkedéséről és intelligenciájáról.
Az 1970-es évek óta számos tengerparti ország kínálja a delfines terápia lehetőségét, amellyel segítséget ígérnek többek között a rákos betegeknek, a súlyosan fogyatékosoknak, ezen belül az autista gyermekeknek is. Marino szerint az USA, Mexikó, Izrael, Oroszország, Japán, Kína és a Bahama-szigetek központjaiban is fogva tartanak delfineket, hogy úszómedencékben biztosítsák vendégeiknek az állatokkal való állítólagos gyógyító kapcsolatot. Számos tanulmányt, amelyek ezeknek a terápiáknak a gyógyító hatását hivatottak bizonyítani, Marino már 2007-ben tudományosan komolytalannak minősített és megcáfolt.
A legnagyobb amerikai tudományos szervezet, az AAAS éves konferenciáján San Diegóban a kutatónő beszélt az emlősök összetett intelligenciájáról. „A delfinek okos, öntudattal, magas intelligenciával, önállósággal, érzelmekkel és egyéni jellemzőkkel rendelkező élőlények. Ugyanakkor rendkívül sérülékenyek, hajlamosak a szenvedésre és a pszichológiai traumákra is” – figyelmeztetett Marino.

Az oldalról ajánljuk
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- Futball
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Külföld
Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból
Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.
március 3., 07:11
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Bringa
Ismét Pogacar nyerte meg a legendás kerékpáros viadalt, Valter Attila a 22. lett
A hölgyeknél Vas Blanka és Zsankó Petra nem fejezte be a versenyt.
2 perce
- Futball
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Külföld
Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után
Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.
március 3., 07:56
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke
Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.
március 3., 07:00
- Külföld
Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút
A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.
március 3., 06:48
- Futball
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Külföld
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
március 3., 05:59
- Futball
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Degusztátor
Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat
Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.
március 3., 06:03
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Kultúr
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
március 3., 06:31
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Külföld
Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
március 3., 08:24