Laura, Alida
16 °C
32 °C

Az ősemberek is ettek kenyeret

2010.10.19. 11:17
A 30 ezer évvel ezelőtt élt emberek krumplihoz hasonló növények gyökereiből csináltak lisztet, abból meg pitaszerű kenyeret. Ezzel megdőlt az az elmélet, hogy csak húst és gyümölcsöt ettek.

Kiszáradt gabona nyomait találták meg egy 30 ezer éves őrlőkövön tudósok, akik ezek alapján arra következtetnek, hogy már az ősemberek étrendjében is szerepelt a kenyér. Ez árnyalja azt a közkeletű elgondolást, hogy a korai emberek elsősorban húsevők voltak. A tudósok az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) ismertették felfedezésüket.

Megállapításuk szerint az Európa területén élő ősemberek a krumplihoz hasonló növények gyökereiből csináltak lisztet, amelyet később tésztává gyúrtak. "Olyan volt, mint a palacsinta, csak víz és liszt" - mondta az olasz kutatók egyike. Laura Longo úgy gondolja, hogy pitaszerű kenyér lehetett, amelyet forró kövön sütöttek meg. "Ropogós, de nem valami ízletes" - jegyezte meg a szakember.

A felnőtt tenyérbe illő őrlőkövekre Olaszország, Oroszország és Csehország területein zajló ásatásokon bukkantak rá. A felfedezés alapján úgy tűnik, hogy az emberiség az eddig gondoltnál már 10 ezer évvel korábban használt lisztet. Előzőleg - izraeli leletek alapján - úgy vélték, hogy az ember 20 ezer évvel ezelőtt kezdte el alkalmazni az őrleményt.

Az őskenyér léte egyes vélemények szerint változtat a manapság nagyon népszerű paleolit étrenden, amely arra alapul, hogy az ősemberek táplálkozását követve a diéta hívei nem fogyasztanak szénhidráttartalmú ételeket, csak húst, zöldséget és gyümölcsöt.