
Magyar fizikusok cikkeit idézi legtöbbször a tudományos sajtó
A Reuters hírügynökség minden évben statisztikát készít arról, hogy a világ tudományos szakfolyóirataiban az egyes országok tudósai mennyi tanulmányt írnak, és azokat mennyiszer használják hivatkozási alapnak, hányszor idéznek belőlük más tanulmányok.
Az LHC beindulása óta a hadronfizikában az európai országok tudósai előtt óriási lehetőségek nyíltak meg, ennek ellenére az amerikai kutatók vezetik a közölt tanulmányok száma alapján a toplistát a svájciak, németek, olaszok és franciák előtt.
Ezen a listán Magyarország éppen csak befér a top20-ba, azonban azon, ami a megjelent cikkekre jutó átlagos hivatkozások alapján állt össze, a magyar tudósok vezetnek, méghozzá nagy fölénnyel.
A magyar részecskefizikusoknak idén 194 tanulmányuk jelent meg, és ezekre összesen 7735-ször hivatkoztak a kollégák, ami majdnem 40-es átlagot jelent. A második helyen álló izraeliek 34-es, a harmadik horvátok 30-as átlagot tudtak felmutatni.
