![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
A közhiedelemmel ellentétben a struccok nem homokba dugott fejjel alszanak - valójában úgy tűnik, mintha egyáltalán nem aludnának, ugyanis a szemüket nem csukják be, bár időről időre elbóbiskolni látszanak.
Egy nemzetközi kutatócsoport hat struccot fogott be Dél-Afrikában, hogy megfejtse alvási szokásaikat. A német, ausztrál, dél-afrikai és svájci kutatókból álló csapat a madarak agyhullámait vizsgálta alvás közben. Más madarakhoz és az emlősökhöz hasonlóan alapvetően kétféle hullámra számítottak, a mély alvás és az úgynevezett gyors szemmozgás (rapid eye movement, REM) mintázatára.
Amikor azonban a műszerek szerint a struccok mély álomban voltak, teljesen ébernek látszottak, míg egy másik alvási fázisba lépve fejük lekókadt. A második agyhullámmintázat nem egyezett meg a klasszikus REM-ével, hanem a mély alvás és a REM alvásmintázatának egyedi keveréke volt - írták a kutatók a PLoS ONE című folyóiratban.
A struccon kívül egyetlen állatnál mutatták ki ezt a furcsa mintázatot, méghozzá a kacsacsőrű emlősnél, amely egy ősi, a kloákások rendjébe tartozó tojásrakó emlős. Mivel a strucc is ősi eredetű, a két faj közti hasonlóság arra enged következtetni, hogy a REM és a mély alvási szakasz evolúciós mértékkel nézve nem is olyan rég vált szét a madaraknál és az emlősöknél.