Vérben lévő fehérje védhet a szívbetegségtől

2012.03.12. 16:19

Egy természetesen előforduló fehérje védelmet nyújthat a szívbetegségekkel szemben. Brit kutatók vizsgálataiból kiderült, hogy a PXR jelű receptor molekula segít aktiválni azt a mechanizmust, amely az ereket rugalmasan és lerakódásoktól mentesen tartja.

A PXR vérbeli szintjét bizonyos szerekkel növelni lehet, így el lehetne érni, hogy a szervezet maga védekezzen a szívbetegségek ellen – vélik a Surreyi Egyetem kutatói. Karen Swales kutatásvezető elmondta, hogy régóta ismerték a szóban forgó fehérje fontos szerepét a májban, ahol a káros melléktermékek kiválogatásában segédkezik. "Most úgy gondoljuk, hogy fontos szerepe lehet abban is, hogy megvédje a szervezetet a kardiovaszkuláris betegségektől" – tette hozzá.

Mint megállapították, a PXR emeli az antioxidáns enzimek szintjét, amelyek képesek csökkenteni az érfal gyulladását, ezzel együtt pedig csökkentik az érelzáródások esélyét is.

Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok

Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM