A világ legnagyobb kísérleti berendezése, a nagy hadronütköztető sem képes kivonni magát a telihold hatása alól – olvasható az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN honlapján a quantumdiaries.org híre.
Fotó: Bildagentur-online/ablestock
A 2008-ban üzembe helyezett nagy hadronütköztető Genf mellett, a francia-svájci határon 100 méter mélyen, egy 27 kilométer hosszú, 3 méter átmérőjű alagútban működik, ahol a csaknem a fény sebességére felgyorsított, egymással szemben haladó protonnyalábokat jelenleg 8 teraelektronvolt (1 TeV = ezermilliárd elektronvolt) energiával ütköztetnek. Az ütközések során új elemi részecskék keletkeznek általában igen rövid élettartammal, ezek tanulmányozásával a kutatók az anyag tulajdonságait, illetve a világegyetem 13,7 milliárd évvel ezelőtti keletkezésének titkait remélik megfejteni. Reményeik szerint az év végére megtalálhatják a Higgs-bozont.
Az LHC olyan nagy, hogy a Hold gravitációs hatása nem egyformán jelentkezik a 27 kilométeres alagút különböző részein, átmérője más és más pontjain. A detektorok viszont eléggé érzékenyek, hogy észleljék ezeket a parányi „egyenetlenségeket”, amelyek a luminozitásban, azaz az ütközések gyakoriságában okoznak eltéréseket.
Ahogy égi kísérőnk növekszik, az LHC operátorainak rendszeresen igazítaniuk kell a protonnyalábok pályáján, hogy kikorrigálják a telihold változó gravitációs hatásait, és ne csökkenjen az ütközések gyakorisága.
Fotó: Fabrice Coffrini
A luminozitás az ütközések gyakoriságát jellemzi: egyenesen arányos az egymással ütköző nyalábok részecskeszámaival és fordítottan a nyalábok átfedési felületével, hiszen ugyanannyi részecske esetén annál több az ütközés, minél jobban fókuszáltak, azaz minél kisebb felületen ütköznek.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
