Felfújható hővédő pajzsot tesztelt a NASA
További Tudomány cikkek
- Megtalálták a másnaposság felelősét, de nem az, amire eddig gyanakodtak
- Ha nincs vérfrissítés, jönnek a bajok
- Magas rangú katonatiszt tűnt fel a világ legnagyobb hadseregében, de még mindig rejtély, ki irányítja őket
- Végre tényleg megoldódhatott Stonehenge rejtélye
- Még mindig mérgező az 1916-os verduni csata helyszíne
Sikeres volt az első kísérlet azzal az újfajta hővédő pajzzsal, amit a NASA akár a jövőbeni marsi expedíciókon is felhasználhat majd. Az aeroshell, vagyis légpajzs rendszer célja hogy a hővédő pajzsok minél olcsóbbak és könnyebbek legyenek – írja az International Science Times.
A háromlépcsős BlackBrant–11-es rakétával szuborbitális repülésre, vagyis űrugrásra vitt IRVE-3 nevű tesztjármű mindössze 309 kilogrammot nyomott. Miután a tesztjármű elérte a célmagasságot, levált a rakétáról, majd egy belső csőrendszer nitrogénnel töltötte fel tíz méter átmérőjű, gomba alakú hővédőpajzsot. A pajzs külső felületét szilikonnal vonták be. Az illetékesek szerint ennek a pajzsnak egy jóval nagyobb változatával láthatják majd el a Marsra induló leszállóegységeket is. A sikeres teszt után az IRVE-3 az Atlanti-óceánba csapódott, ahonnan az amerikai haditengerészet kezdte meg a kimentését.
„Nagy repülés volt a mai. Minden jól alakult, mindent teljesítettünk, valamit még jobban is, mint vártuk” – nyilatkozta James Reuther, a NASA Űrtechnológiai Programjának igazgatóhelyettese.
„A technológia fejlesztését az motiválta, hogy lehetőségünk legyen nagyobb tömegeket a Marsra szállítani. A Mars nagyon nehéz célpont, vékony a légköre, de nem eléggé ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk. Már kilenc éve dolgozunk a rendszeren” – tette hozzá Neil Cheatwood, a légpajzsprogram vezetője.