2010 decemberében tartott sajtókonferencián Felisa Wolfe-Simon, a NASA asztrobiológiai intézetének kutatója azt közölte, hogy a GFAJ-1 arzenát formájában arzént épít be foszfor helyett a DNS-ébe. Bár az eredetileg is kétkedéssel fogadott bejelentést az arzénalapú életről később cáfolták, a tévedés hátterében lévő okokat több kutatócsoport is vizsgálta.
Dan Tawfik és Mikael Elias, akik az izraeli Weizmann Tudományos Intézet kutatócsoportját vezették, most közzétett tanulmányukban megállapították, hogy a GFAJ-1 baktériumnak különleges szűrőrendszere van, aminek a segítségével a sejtjein kívül tarthatja a mérgező arzenátot. A Nature magazinban ismertetett tanulmányban annak a GFAJ-1 jelű baktériumnak az életfolyamatait vizsgálták, amely a Mono nevű, sós vizű kaliforniai tó üledékében is megél, ahol egyébként szinte minden más életforma elpusztul.
A fehérje, ami ezt lehetővé teszi, igen specifikus a GFAJ-1-ben: nem szívesen kötődik az egy arzén- és négy oxigénatomból álló arzenátionhoz, annak ellenére sem, hogy az kémiailag nagyon hasonlít az egy foszfor és négy oxigén atomból álló foszfátionhoz. A bakteriális fehérje és az arzenát, illetve a foszfát kapcsolódásának vizsgálatakor kiderült, hogy a jelenség kulcsa egyetlen kémiai kötésben rejlik, amely a foszfát esetében sokkal stabilabb kapcsolatot tesz lehetővé, mint az arzenátéban.
A vizsgált, különböző baktériumokból származó fehérjék a foszfátnál ötszázszor több arzenátot tartalmazó oldatból is inkább az életfolyamataikhoz szükséges foszfátot kötötték meg. A GFAJ-1-ből származó fehérje azonban ennél is erőteljesebben vonzódott a foszfátokhoz: 4500-szoros arzenáttöbbletnél is a foszfáthoz kötődött inkább, mint a halálos arzenáthoz. A kutatók szerint mindez arra utal, hogy a szóban forgó baktérium úgy fejlődött ki, hogy képes legyen kivonni a foszfátot, csaknem bármilyen körülmények között.