Pillanatkép az ősrobbanás idejéből
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!A CFHT teleszkóp segítségével azonosították az eddigi legtávolabbi, úgynevezett szuperfényes szupernóvákat. Az első csillagok kataklizmáira nem sokkal az ősrobbanás után került sor. A kutatócsoport egyik tagja, Raymond Carlberg, a Toronto Egyetem munkatársa szerint az objektumok nemcsak szokatlanul fényesek, hanem nagyon lassan is halványodtak el. Ezen a téren hasonlóságot mutatnak az úgynevezett pár-instabilitás szupernóvákkal.
Ilyen típusú robbanás akkor történik, amikor az atommagok és a nagy energiájú gamma-fotonok közötti ütközések eredményeként elektron-pozitron párok keletkeznek a csillag nagy tömegű magjában, csökkentve ezzel a nyomást. A folyamat miatt a mag kollapszusa részleges, a felgyorsult termonukleáris fúzió pedig teljesen elfújja a csillag anyagát, anélkül, hogy fekete lyuk maradna utána. A pár-instabilitás szupernóvák nagyon ritkák; az ilyen robbanás feltétele a nagy tömeg és a nagyon alacsony fémtartalom, ezért csak a legelső csillaggenerációkra jellemző.
Fantáziarajz egy nagy vöröseltolódású, nagy csillagkeletkezési rátával bíró kölcsönható galaxispár egyik tagjában bekövetkezett szuperfényes szupernóva-robbanásról.
Fotó: M. Martig, A. Malec / Swinburne University
Az SN2213 és az SN1000+2016 jelzéssel ellátott szupernóvát a Canada-France-Hawaii Telescope által végzett felmérés során készített felvételeken azonosították. Hasonló felmérések alapján fedezték fel az elmúlt évtizedben az első szuperfényes szupernóvákat is, amelyek 10-100-szor fényesebbek hagyományos társaiknál. Mindkét objektumot egy olyan keresési eljárással detektálták a torontói egyetemen, melynek során először a nagy vöröseltolódású, aktív csillagkeletkezést mutató galaxisokat szűrik ki a mintából, majd ezekben keresnek olyan, a normál szupernóva-robbanásoknál sokkal fényesebb robbanásokat, amelyeknek a karakterisztikus elhalványodási ideje is szokatlanul hosszú.
Pár-instabilitás szupernóvák csak 150-300 naptömegnyi csillagokból jöhetnek létre. A jelenlegi univerzumban ilyen nagy tömegű csillagok már nem alakulhatnak ki, mivel a termonukleáris fúzió beindulása után a sugárzó csillag elfújja a gázutánpótlást. A világegyetem életének nagyon korai szakaszában azonban az anyagnak gyakorlatilag nem volt fémtartalma, így a sugárzás átvilágíthatott rajta, a begyulladó csillagokra pedig ráhullhatott a nagy kezdőtömeg eléréséhez szükséges gázmennyiség. Az óriási tömegű csillagok pályafutása azonban rövid. A magas hőmérséklet miatt csak részlegesen összeomló és tovább melegedő magban végül elegendő mennyiségű oxigén és szilícium jön létre ahhoz, hogy a fúziójuk miatt bekövetkező nukleáris robbanás sokkal fényesebb legyen, mint más mechanizmusok esetében.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
