Néhány nappal ezelőtt a Holdba csapódtak a NASA ikerszondái és ott is maradnak, amíg el nem takarítják. Ez azonban nem jellemző, az eddigi űrszemetet sem takarították el maguk után az űrhajósok.
A mostani becsapódás nem volt véletlen, a NASA szándékosan irányította a Holdra a szondákat, miután befejezték küldetésüket. A műholdakat 2011. szeptember 10-én indították útjukra Floridából, feladatuk a Hold gravitációs térképének megalkotása volt. A kisebb mosógép méretű eszközök most ott hevernek a Hold felszínén. A Holdon már több mint 180 tonna űrszemét van, ezek jellemzően már nem használt járművek, modulok, különféle használati eszközök, napelemek.
Az első Holdra lépő űrhajós, Neil Armstrong és Buzz Aldrin több mint száz tárgyat hagyott a Holdon. Pontos lista készült azokról a tárgyakról, amit a holdon hagyott az ember az elmúlt évtizedekben, íme néhány elem ezekből: több mint hetven jármű, öt amerikai zászló, két golflabda, tizenkét pár csizma, tv-kamerák, filmek, 96 zacskó vizelettel, hányással, kalapácsok, gereblye, ásó, hátizsák, törölköző, egy fénykép Charles Duke (az Apollo–16 egyik űrhajósa) családjáról.
Ezen kívül van néhány tárgy, amelyet emlékként vittek a Holdra. Ilyen például egy apró szobor, ami az elhunyt amerikai és szovjet pilótákra emlékezik, a szerencsétlenül járt Apollo–1 három amerikai űrhajósára emlékező tábla, egy Jurij Gagarinra és Vladimir Komarovra emlékező érem.
A hátrahagyott tárgyak többsége szemét, de oka van annak, hogy a Holdon hagyják. Mértéktelenül drága lenne ugyanis visszaszállítani a Földre. Hasonló a probléma, mint az űrszemét esetében, Föld körüli pályán több mint 21 ezer már nem működő műhold és egyéb űrhajózással kapcsolatos tárgy kering.