Nemzetközi lézerkutató egyesület alakult
A szegedi szuperlézer projekthez magalakult az első nemzetközi egyesület, amely több ország kutatóközpontjai közt teremt kapcsolatot. Az ELI Delivery Consortium International Association néven Brüsszelben megalapított egyesületnek három alapító tagja van: a román Horia Hulubei Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Intézet Fizikai és Nukleáris Mérnöki Intézete (IFIN-HH), a magyar ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. (ELI-HU Nonprofit Kft.), valamint az olasz Elettra Sincrotrone Triest S.C.p.A. A cseh Tudományos Akadémia Fizikai Intézete is jelezte már, hogy csatlakozni fog az egyesülethez, és az alapítók más országokból is várnak jelentkezőket.
Az Extreme Light Infrastructure (ELI) az európai kutatási infrastruktúrák stratégiai tervében szereplő, jelentős nagyberendezések egyike. Az erős nemzetközi együttműködésekre alapozott, 3 pillérű lézeres létesítmény a Cseh Köztársaságban, Magyarországon és Romániában az Európai Unió Strukturális Alapjainak társfinanszírozásával épül. A 2017-re tervezett teljes megvalósulás után az ELI a világ legnagyobb csúcsintenzitású lézereit kívánja elérhetővé tenni a nemzetközi tudományos közösség számára.
A nemzetközi egyesület alapítóinak elképzelése szerint az ELI technológiái és képességei Európát a tudományterület élvonalában tartják. Mindemellett ösztönzik a társadalmi-gazdasági fejlődést a három ELI intézet országában – így Magyarországon is –, valamint az EU egészében.