Aliz
6 °C
14 °C

Megfejtették a vitorlázó sziklák titkát

2013.06.11. 16:43

Racetrack Playa egy kiszáradt, hegyekkel körülvett lapos sivatag. Nyáron szikkadt talaj, télen havas-jeges táj jellemzi a Death Valley Nemzeti Parkban lévő területet. A legfurcsábbak azonban azok a kövek, amelyek vitorláznak a homokban. Legalábbis úgy tűnik.

A kövek nagysága a számítógépes egértől a mikrohullámú sütőig terjed, mindegyiket egy nyomvonal követ a porban. Néhány nyom csak néhány méter hosszú, de vannak olyanok is, amelyek egy focipálya hosszát is meghaladják. A köveket nézve az az érzése támad a nézelődőnek, hogy ezek a kövek mozognak.

Sailing-Stones-Death-Valley-631
Fotó: Prisma Bildagentur AG / Alamy

A kutatók már évtizedek óta próbálnak rájönni, hogyan hagyhatnak egy ilyen kietlen tájon akár háromszáz kilogrammos kövek néhány száz méteres nyomot maguk után. Eddig számtalan magyarázatot találtak a jelenségre, köztük néhány vad ötlettel is előálltak. Fogták már mágneses erőkre, földönkívüliekre, misztikus energiamezőkre is.

1948-ban két geológus azt állította, rájött a probléma megoldására. Jim McAllister és Allen Agnew az időszakos áradással magyarázta a jelenséget. Ezt azonban cáfolták néhány évvel később, egy másik geológus elárasztotta a síkság egy részét és repülőgépek propellerével próbálta arrébb mozgatni a köveket. Sikertelenül.

Olyan elméletek is voltak, amelyek szerint vékony jégréteg keletkezik a talajon, és az erős szél tolja el a sziklákat. Ezek a kísérletek sem működtek, pedig itt is erős propellereket vetettek be a jégen álló kövek ellen. Évekkel később Paul Messina GPS-t használt, hogy térképet készítsen a vándorló kövekről és azt találta, hogy a nyomok közel sem párhuzamosak. Az az elmélet is kútba esett, amikor a kutatók kiszámolták, mekkora széllökésekre lenne szükség ekkora kövek megmozgatásához. A legalacsonyabb sebesség is több száz kilométer/órás kellene legyen.

A megoldásra végül Ralph Lorenz, a Johns Hopkins Egyetem bolygókutatója jött rá, aki éppen egy NASA-projekten belül kutatott a sivatagban a téli időszakban, amikor felfigyelt a vitorlázó kövekre. A köveket vizsgálva olyan nyomokat is találtak, amelyeknél a kövek összeütköztek és visszapattantak egymástól. A kutató rájött arra, hogy ez csak akkor lehetséges, ha jég borítja a köveket, hiszen egyébként nyomot hagyna a porban.

Egy konyhaasztalon végezte el a szükséges bizonyítást: vett néhány apróbb követ és műanyag edénybe tette ezeket. Öntött bele vizet, majd az egészet fagyasztóba tette. Az eredmény összefüggő jégfelület, amelybe bele voltak fagyva a kövek. Fejjel lefelé fordította az egészet, majd megszórta homokkal az alját. Amikor felolvasztotta a jeget, különösebb erőfeszítés nélkül el tudta csúsztatni a köveket a homokon, amelyek hasonló nyomot hagytak, mint a sivatagban.

A magyarázata szerint a kövek körül jég keletkezik, és mikor a jég hőmérséklete, és ezzel a halmazállapota megváltozik, a kövek megmozdulnak, odébb csúsznak. Ehhez a modellhez csak olvadásra van szükség, erős szelekre nem, mint a többi elmélet esetében. Így egyelőre ez áll a legközelebb a megoldáshoz.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?