A legújabb eredmények alapján épp a kezdetén tartunk annak a földtörténeti korszaknak, amikor az Atlanti-óceán megszűnik létezni, mert Európa és Észak-Amerika egyre közelebb kerül egymáshoz.
A Geology című szaklapban leközölt kutatást a Monash Egyetem munkatársai végezték el. A kutatók bizonyítékot találtak arra, hogy a portugál partoknál lévő, eddig passzív szubdukciós zóna aktivizálta magát. Szubdukciós zónának nevezzük azokat a területeket, ahol a földkéreg kőzetlemezei ütköznek egymással, és az egyik lemez a másik alá nyomódik.
Dr Joao Duarte, a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy csapata a tengerfenék feltérképezése közben bukkant olyan, frissen képződött törésekre, amik bizonyítják, hogy fokozódik a tektonikus tevékenység az eddig jobbára passzívnak gondolt dél-nyugat ibériai kőzetlemez környékén. „Olyan ez, mint egy újszülött szubdukciós zóna” – foglalta össze Duarte, aki szerint már korábbi jelenségek is utaltak arra, hogy a területen nagyobb változások mennek végbe. Az egyik ilyen az az 1755-ös földrengés, ami Lisszabont is romba döntötte. Az Ibériai-lemez mozgása jó emlékeztető arra, hogy a szuperkontinensek kialakulásához és felbomlásához vezető ciklus valóban folyik, bár a méretek emberi léptékkel szinte felfoghatatlanok. Az Ibériai-félszigetnek például legalább 220 millió év kell majd, amíg odaér Észak-Amerikába.
A mostani helyzet azonban kivételes alkalmat nyújt arra, hogy a folyamat egy részletét a szokásosnál jóval alaposabban meg tudjunk vizsgálni, ami a ma létező geodinamikai modellek javulásához vezethet. Duarte szerint nemcsak a kontinensek és óceánok jövőjét lehet így jobban megjósolni, de a múlt folyamatainak megértése is lehetővé válik.