Nem lesz finom a legdrágább hamburger
Mark Post, a Maastricht Egyetem fiziológusa fogja ma megenni a világ első, laboratóriumban előállított hamburgerét, amit több ezer különálló fehérjéből raktak össze. A kutatás-fejlesztési költségek miatt valószínűleg ez a világ legdrágább húspogácsája: összesen 217 ezer fontba, vagyis csaknem 75 millió forintba került. Ha a hamburger átmegy az ízlelési teszten, a következő lépés a nagykereskedelmi gyártás és forgalmazás előkészítése lesz.
Az ínyenceket valószínűleg nem kápráztatná el a mesterséges hús. Post a BBC-nek elmondta, hogy a hús a korábbi minták alapján nem lesz jóízű, de reméli, hogy azért fogyasztható lesz. Ennek érdekében a kutatók más adalékanyagokkal, például zsemlemorzsával, karamellel és sáfránnyal próbáltak javítani a hús ízén.
A mesterséges húst gondosan tenyésztett izomrostokból állították össze; ezt petricsészében növesztett szarvasmarha-őssejtekből hozták létre. A kutatók egyelőre csak kisebb húsdarabokat tudtak létrehozni, mivel a nagyobbakhoz mesterséges keringési rendszert is kéne fejleszteni, ami a tápanyagot és az oxigént szállítaná, de ez igen bonyolult lenne. A kutatók remélik, hogy a mesterségesen előállított marhahús jóval környezetkímélőbb, mint az állattenyésztés. A becslések szerint a farmokon nevelt állatok felelnek a szén-dioxid-kibocsátás öt százalékáért, illetve a metánkibocsátás harminc százalékáért.
A modern állattartás és állatfeldolgozás sokak szemében kegyetlenségnek tűnik; a mesterséges húspogácsa az ő számukra is elfogadható alternatíva lehet. A laboratóriumban előállított hús fejlesztésére a PETA már korábban kiírt egy pályázatot: egymillió dollárt ajánlottak a mesterséges hús feltalálójának. A laborburgerért azonban nem jár pénz, mivel a PETA ajánlata a mesterséges csirkehúsra vonatkozott.
A mesterséges húst fejlesztő kutatók szerint az új technológia megoldást kínálhat az egyre nagyobb keresletre, de a laborban gyártott hús kritikusai szerint az élelmiszerhiányt inkább mérsékelt húsevéssel lehetne visszaszorítani.