![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra a Dragon
Sikeresen hozzákapcsolódott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) a Dragon teherszállító űrhajó - jelentette be kedden az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). Az űrhajót közép-európai idő szerint 12 óra 52 perckor sikerült befogni az ISS 17,6 méter hosszú robotkarjával, amelyet a német Alexander Gerst és az amerikai Reid Wiseman űrhajós vezérelt – írja az MTI.
Az űrhajót vasárnap reggel indították a floridai Cape Canaveral támaszpontról. A kilövést az eredeti tervek szerint szombaton hajtották volna végre, de a rossz időjárási körülmények miatt el kellett halasztani a startot.
![2014-09-23T124018Z 199602317 TM3EA9N0NW801 RTRMADP 3 NASA](https://kep.cdn.index.hu/1/0/685/6857/68574/6857415_291462411da7218a96353cc01d03ea3b_wm.jpg)
A kapszula csaknem 2,5 tonnányi utánpótlást vitt a Nemzetközi Űrállomás legénységének. Most először szerepel a rakományban egy mikrohullámú sütőével megegyező nagyságú 3D-s nyomtató, amelynek segítségével az űrhajósok maguk készíthetik el műanyagból a munkájukhoz szükséges alkatrészeket. A világűrbe szállított első háromdimenziós printert a Made in Space elnevezésű magáncég fejlesztette ki.
Az űrhajóval húsz kísérleti egér, valamint több olyan anyag is az űrállomásra érkezett, amelyeket 255 különböző vizsgálatban fognak felhasználni. A Dragon, amelynek egy későbbi változata űrhajósok célba juttatására is alkalmas lesz, első ízben szállított emlősöket.
A Dragont úgy alakították ki, hogy visszafelé is képes legyen terhet szállítani, mert nem semmisül meg a légkörben. A tervek szerint október közepén tér vissza, és a Nemzetközi Űrállomásról elhozza majd a különböző tudományos kísérletek eredményeit, illetve más berendezéseket szállít vissza a Földre.
Az elektromos autókat gyártó Tesla Motorst is magáénak tudó milliárdos, Elon Musk Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX) elnevezésű vállalata által gyártott, ember nélkül repülő eszköznek ez a negyedik útja. A NASA tizenkét útra szerződött le a társasággal, a Dragon űrhajó először 2012-ben szállított utánpótlást a Föld körül 320 kilométeres magasságban keringő ISS-re.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)