Gyöngyi
5 °C
14 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Meddig lehet még tonhalkonzervet enni?

GettyImages-549037795
2015.09.21. 21:27
A WWF jelentése, a Living Blue Planet az eddigi legnagyobb léptékű kutatás a tenger élővilágáról. Ebből kiderül, hogy a vizekre nehezedő nyomás fenntarthatatlan: ha semmi sem változik, környezeti katasztrófákra és éhínségekre számíthatunk. 1970 óta a felére csökkent a tengeri emlősök, madarak, halak és hüllők egyedszáma, és a szardínia-, tonhal- és makrélapopulációk mérete 74 is százalékkal esett vissza. A túlhalászás, a klímaváltozás és az óceánok elsavasodása tovább rontja az amúgy is elkeserítő helyzetet.

A World Wildlife Fund (WWF) és a Zoological Society of London közös jelentése, a Living Blue Planet riasztó jövőképet fest a tengeri élővilág pusztulásáról. A kutatók azt vizsgálták, hogyan alakult több mint 1200 faj sorsa az elmúlt 45 évben. Azt tudták, hogy rossz a helyzet, de őket is meglepte, hogy mennyire. A teljes állomány egyedszáma a felére csökkent, a táplálékként fogyasztott fajok közül pedig nem egy sodródott a kihalás szélére.

A WWF szakértői szerint egyes fajok eltűnése az élelmiszer-biztonságot is veszélyeztetheti, hacsak a döntéshozók nem tesznek valamit a környezetpusztítás és a túlhalászat ellen.

Katasztrofális a helyzet. Elpusztítjuk a létfontosságú táplálékforrásokat és az óceánok ökológiáját.

– kommentálta a jelentést Louise Heaps, a WWF UK vezető tanácsadója.

Heaps nem túloz, és nem is próbálja tagadni, hogy a tengerek az emberi tevékenység miatt ürülnek ki. Sokatmondó, hogy a halállomány a táplálékként fogyasztott példányok körében pusztul a leggyorsabban. A tonhalak és makrélák aránya 75 százalékkal csökkent a vizekben, az Ázsia-szerte luxuscsemegeként fogyasztott tengeri uborka pedig szinte teljesen eltűnt a Galápagos környékéről és a Vörös-tengerből.

Az elmúlt években a tonhalpusztulás leginkább a kékfarkú tonhalakat érintette; a faj mára a kihalás szélére sodródott. A sárga úszójú tonhal (Thunnus alalunga) vagy a hosszúúszójú tonhal (Thunnus alalunga) viszont még mindig népszerű fogások. Ezek a fajok jobban alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, de ha helyettesítő termék lesz belőlük az éttermekben, ők sem számíthatnak sok jóra. Csak a csíkoshasú tonhal (Katsuwonus pelamis) túlélési esélyei nem romlottak; Heaps szerint a faj meglepően ellenálló a környezeti hatásokkal szemben. Ugyanakkor a brit vizekben előforduló kérgesteknősök populációja az összeomlás szélén áll.

Az emberi tevékenység súlyosan károsította az óceánt, mivel gyorsabb ütemben fogják ki a halakat, mint ahogy reprodukálódni tudnának, és eközben az ívóhelyeiket is elpusztítják.

– mondta Marco Lambertini, a WWF International vezetője a BBC-nek.

Alapvetően nem a halászattal van probléma, hanem a mértékével: az állatok egyszerűen nem tudnak annyit szaporodni, hogy jusson belőlük a vizekbe és a tányérra is. A helyzetet tovább rontja, hogy a környezetszennyezés miatt rohamos mértékben pusztul a tengerifű, illetve az apályos és mocsaras területeken növő mangrove. Egyes fajok szaporodóhelyein ezek alkotják a természetes növényzetet, és ha eltűnnek, nem lesz utánpótlás.

Nem a halak libidójával van a baj; mit tehetnének, ha nincs hol és kivel szaporodni? Magának talán lenne kedve egy szeméttelepen párzani és gyereket nevelni? Mert a halak, fókák, madarak és hüllők néha pont így érezhetik magukat. A tengerekbe dobált rengeteg szemét, elsősorban a műanyag felhalmozódik a halak és madarak emésztőrendszerében; a CSIRO jelentése szerint

2050-re a tengeri madarak 99 százalékának a gyomrában lesz valamilyen műanyag.

A környezetszennyezés nemcsak hulladékokat juttat a tengerbe: legalább ilyen aggasztó probléma az óceánok elsavasodása is. A nyolcvanas években még nem volt egyértelmű, hogy ez gondot okozhat: akkor úgy hitték, hogy az óceánok légtisztítóként fognak működni.

De nem így történt.

Az elsavasodás mértéke rémisztő, a helyzet kilátástalannak tűnik. A 80-as években azt tanították, hogy a légszennyezésre a hígítás lehet a megoldás, de ez azt sugallja, hogy az óceánok végtelen mennyiségben nyelhetik el a légszennyezést. De ez nem igaz. Most értünk el a teljesítőképességük határára.

– mondta Heaps a Guardiannek.

Az elsavasodás oka, hogy a légkörbe került szén-dioxidot az óceánok csakugyan felszívják, de minél magasabb a légköri szén-dioxid-koncentráció, annál több jut belőle az óceánokba is. A szén-dioxid és a víz viszont szénsavvá egyesül; a környezetpusztulás – kis túlzással – langyos szódában párolja meg a halakat.

A valós helyzet azért nem ennyire horrorfilmszerű, de tény, hogy sok faj számára az óceánok felmelegedése a pusztulást jelentheti. Vannak fajok, amik kibírják a 3 Celsius-fokos vízhőmérséklet-emelkedést is – a bohóchalakra például jó hatással volt: melegebb vízben nagyobbra nőnek –, de az élőlények többsége ilyenkor inkább az alacsonyabb szélességi fokok felé veszi az irányt. És ezzel máris felborul az óceánok ökoszisztémája: azok a fajok, amik korábban a hidegebb éghajlatra költözött fajokkal táplálkoztak, éhen fognak halni. Hacsak nem szoknak át valami másra – de lássuk be, nem minden élőlény vált olyan rugalmassággal egy másik táplálékfélére, mint mondjuk a pandák.

Once end korall

A halaknak, ha korlátozottan is, de van lehetőségük elmenekülni, de a korallzátonyok helyben várhatják az utolsó ítélet napját. Már nem kell sokáig: Heaps azt mondta, ha nem változik a helyzet, az elsavasodó óceánok 2050-re elpusztítják a világ összes korallzátonyát, és akkor tényleg beüt az ökológiai katasztrófa.

A korallzátonyokat nem véletlenül nevezik az óceánok esőerdőinek: csak az ausztráliai Nagy-korallzátonyon 1500 különböző faj él. A zátonyon több nemzeti parkot is kialakítottak: a terület biológiai sokszínűsége szinte páratlan a bolygón. Ha viszont eltűnik a zátony, az őshonos fajokra pusztulás vár. És mivel a korallzátony védi Ausztrália északkeleti partszakaszát a Csendes-óceán ciklonjaitól, lehetséges, hogy harminc év múlva a finom hullámverést méteres árhullámok válthatják fel, és Townsville lehet az új Velence.

Főleg, hogy vannak, akik a rengeteg eszükkel épp itt akarnak szenet bányászni.

Heaps szerint az elsavasodás nemcsak a zátonyokra jelent közvetlen veszélyt, hanem egyes élőlényekre is. Vannak például kagylófélék, amiknek nagy szükségük lenne a tengervízből kivonható kalciumra, mivel ez teszi erősebbé a páncéljukat, illetve segíti a belső szerveik fejlődését. Az már ma is kimutatható, hogy a tengerek elsavasodása ennek már most keresztbe tesz, és ez a Déli-sarkvidéktől az Egyesült Államok nyugati partjáig érezteti a hatását.

A csoda segítsen, vagy az ENSZ?

A túlhalászat globális probléma, de a Csendes-óceánon különösen aggasztó a helyzet. A kínai, japán és koreai halászflották a világ legnagyobbjai közé tartoznak: több hajójuk és nagyobb halászati kapacitásuk van, mint egész Európának együttvéve. A kínai halászok ráadásul előszeretettel hajóznak ismeretlen vizekre a zsákmányért, ami további fajokat veszélyeztet. A cápákkal szembeni kegyetlen bánásmód (az állatot visszadobják a tengerbe megdögleni, miután levágták az uszonyait, hogy levest főzzenek belőle) nem új gyakorlat, de mostanra jutottunk el odáig, hogy emiatt

a cápafajok negyede egy évtizeden belül kihalhat.

Heaps szerint a helyzet nem reménytelen, de azonnali lépésekre van szükség. A túlhalászat megfelelő törvényi szabályozással visszaszorítható; elég az Északi-tenger tőkehal-állományának felszaporítására gondolni. Ehhez viszont arra is szükség van, hogy a kormányok a fenntartható fejlődéssel összeegyeztethető döntéseket hozzanak, akár az ENSZ közreműködésével. (Észszerű javaslat, leszámítva, hogy az ENSZ, hiába nemzetek fölött álló szervezet, gyenge az érdekérvényesítő képessége; a csodatevő aranyhal megmentését se lehetne rájuk bízni.)

A minőségbiztosítási rendszer bevezetése jobb ötletnek tűnik. Heaps arra biztat mindenkit, hogy csak olyan halat egyenek, aminek a forgalmazását a Marine Stewardship Council (MSC) is jóváhagyta. A szervezet a halászattal foglalkozó cégek ellenőrzésével foglalkozik, ügyelve rá, hogy betartsák a környezetvédelmi előírásokat, cserébe viszont igazolást adnak róla, hogy fenntartható forrásból származó halfélékkel kereskednek.

Heaps úgy látja, a szakértőkből és döntéshozókból álló munkacsoportok sokat segíthetnek. Egy olyan ülés, amin halászok és politikusok is részt vesznek, segíthet abban, hogy a döntéshozók olyan emberektől kapjanak szakmai információkat, akik már láttak élő halat, a halászok pedig láthatják, hogy miben segíthet nekik a jó kormányzat.

Hol nemzet süllyed el

Lambertini szerint a túlpörgetett halászat nemcsak a tenger élővilágát károsítja, de egész országokat is tönkretehet: egyes nemzeteknél a halhús az elsődleges táplálékforrás, ha nem éppen az egész gazdaság motorja. A túlhalászat, a tengeri élőhelyek pusztulása és a klímaváltozás együttese az egész emberiségnek nagy csapás lesz, de a legkeményebben azokat fogja sújtani, akik a leginkább függnek a tengertől, és nincs más jövedelemforrásuk.

Magyarországnak nincs tengere, az édesvízi halászatunk is kimutathatatlan mértékű, és egész Európában csak Montenegróban esznek nálunk kevesebb halat. Ez a válság minket kevéssé fog érinteni. De ne lepődjenek meg, ha pár éven belül a szardíniakonzerv drágább lesz a heroinnál.