Gedeon, Johanna
2 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Negyven éve keresünk életet a Marson

GettyImages-3067727
2016.07.20. 00:29
1976-ban landolt a Marson a két Viking-űrszonda, az első éppen 40 éve. Ez volt az első valóban sikeres leszállás, és utána két évtizeden át nem is sikerült megismételni. Életet ugyan nem találtak a Vikingek, de nekik köszönhetően rengeteg mindent megtudtunk a szomszéd bolygóról, és ez a küldetés alapozta meg a ma is nagy érdeklődés övezte Mars-kutatást.

40 éve, 1976. július 20-án, magyar idő szerint 14:12-kor a Viking–1 űrszonda sikeresen landolt a Marson. Ez volt az első amerikai Marsa szállás. A szovjeteknek korábban sikerült a mutatvány, hiszen a Marsz–3 már 1971-ben landolt a bolygón, de 20 másodperccel később meg is szakadt vele a kapcsolat, úgyhogy az a látogatás sok tudományos hasznot nem hozott.

A Marsot igazán a Vikingek hódították meg először.

Már a NASA is a hatvanas évek végén tervezgetni kezdte a Marsa szállást. Az első tervek szerint egyszerre két leszállóegységet dobtak volna a bolygóra egyetlen hordozórakétával, ez az ambiciózus küldetés volt a Voyager Mars Program (amelynek a nevén túl semmi köze nem volt az 1977-ben fellőtt Voyager-szondákhoz). Ezt végül leállították, de egy évtizeddel később ennek a visszafogottabb megvalósítása volt a két Viking-szonda egymást követő eljuttatása a Marsra, összesen egymilliárd dollárból.

Mindkét szonda egy keringő- és egy háromlábú leszállóegységből állt. A Viking–1-et a Cape Canaveral légi bázisról lőtték fel majdnem egy évvel korábban, 1975. augusztus 20-án, egy Titan IIIE-Centaur hordozórakétán. Június 19-én állt Mars körüli pályára, és egy hónappal később, az indulás után összesen 11 hónappal a leszállóegysége talajt fogott a bolygó felszínén. A Viking–2 szeptember 9-én indult utána, neki kicsit tovább tartott az út, pár nap híján egy évvel később landolt.

A szomszéd kertje mindig vörösebb

A Viking–1 készítette az első fotót a Mars felszínéről. A történelmi felvétel egyébként azért a szonda lábáról készült, nem az addig sose látott marsi panorámáról, mert a kutatókat először az érdekelte, hogy milyen maga a felszín, mekkora nyomást bír el, hogyan reagál a rászálló szondára. Még aznap érkezett az első panorámakép is, szintén fekete-fehérben, majd másnap az első színes kép.

A színes képet se készen kapták kézhez a kutatók, a színeket utómunkával kellett kalibrálni külön adatok alapján. Ezért fordulhatott elő, hogy az információra kiéhezett közvélemény nyomására gyorsan kiadott képen először túlságosan földi, kékes árnyalatot kapott az ég, és csak a hiba korrigálása után derült ki, hogy a vörös bolygó ege inkább rózsaszínes.

A történelmi küldetés célja a marsi légkör és talaj összetételének vizsgálata volt, na meg persze a kutatás az élet nyomai után. Ez utóbbi, a fő szenzációnak számító életkeresés sikertelen volt. Hiába próbálkoztak többféle módszerrel: se a hőbontásos, se a radioaktív tápoldatos, se a gázcserélődési kísérletek nem hoztak meggyőző eredményt. Mondjuk 2003-ban a kutatók a földi Atacama-sivatagban is kipróbálták a Vikingek mérési módszereit, és a műszerek ott se mutattak ki életet. Az ellentmondásos eredményeket azóta is vita övezi, egy 2012-es elmélet szerint például a több évtizedes adatok újbóli vizsgálata alapján, matematikailag mégiscsak könnyen lehet, hogy van élet a szomszéd bolygón.

Más téren viszont egyértelmű siker volt a küldetés.

Nemcsak a leszállás sikerült kifogástalanul, de utána a Viking–1 felszíni szondája a tervezett három hónap helyett még több mint hat éven át szolgált, egészen 1982-ig, a Viking–2 pedig 1980-ig bírta, további fényképeket és értékes adatok sorát köszönhetjük nekik. (A keringőegységeik 2-2 évvel korábban mondták fel a szolgálatot.)

A Viking-program egyik legnagyobb tudományos eredménye, hogy először térképezte fel a Mars-felszín több olyan alakzatát, amelyek kialakulásához óriási mennyiségű vízre volt szükség, így ezek a korai eredmények alapjaiban határozták meg a marsi vízről alkotott elképzeléseinket. Ezenkívül a felszín és a légkör összetételéről, a bolygó klímájáról és a holdjairól is rengeteg adat érkezett – ahogy az az űrkutatásban gyakran lenni szokott, olyan mennyiségben, hogy teljesen még ma se dolgozták fel. És mellesleg a szonda által küldött jelek segítettek Einstein általános relativitáselméletének igazolásában is.

Mars a Marsra

A marsi élet nyomait azóta is buzgón kutatjuk, de valójában még ma sincs róla fogalmunk se, hogy van vagy volt-e valaha élet a bolygón. Az eddigi legígéretesebb eredmény, hogy folyékony, sós vizet már biztosan találtunk a felszínen.

A kutatás persze nem áll meg, a Curiosity Marsjáró  2012 óta  rója a köröket a bolygón, legközelebb pedig idén októberben fog leszállni a márciusban  fellőtt , közös európai-orosz ExoMars űrszonda Schiaparelli nevű leszállóegysége, szintén életjel után kutatva (bár első körben inkább még csak a technológiát tesztelve). Más kérdés, hogy egyáltalán  van-e értelme  a földi tapasztalataink alapján elképzelt élet nyomatait keresni, amikor az sem kizárt, hogy eltérő körülmények között teljesen más típusú élet alakulhatott ki.

Curiosity Marsjáró 2012 óta rója a köröket a bolygón
Curiosity Marsjáró 2012 óta rója a köröket a bolygón
Fotó: Curiosity rover / NASA / JPL

Mindenesetre ha a NASA tervei bejönnek, legkésőbb a 2030-as években biztosan találnánk életet a Marson, méghozzá rögtön emberi életet: akkorra jutna odáig az ambiciózus küldetés, hogy embert küldjünk a bolygóra. Elon Musk pedig addig se várna, a SpaceX-szel már 2018 körül eljutna a Marsra ember nélkül, és már a 2020-as években emberrel is. Ha sikerrel járna, a Viking leszállásának 50 éves évfordulójáról akár már a Mars felszínén is megemlékezhetne az emberiség.

(Borítókép: Az első színes felvételek a Mars felszínéről, a Viking 1 felvételén, 1967. július 21. Fotó: MPI/Getty Images)