Konrád
8 °C
26 °C

Így tűnt el egy fontos tantárgy a történelem viharaiban

IMG 9954
2018.03.24. 21:53

Amikor a február végi ásványbörze finoman szólva érdekes jelenségei apropóján kérdeztem Weiszburg Tamást, az ELTE TTK Ásványtani Tanszékének tanszékvezető egyetemi docensét, elgondolkodtató kijelentést tett:

Körülbelül hetven évvel ezelőtt történt, hogy az élőlények és »kövek« ismeretére tanító természetrajz tantárgyból biológiaoktatás lett. A kövek kiestek, az ásványtan a földrajz tananyagba nem ment át, a természet inorganikus része ezzel a közoktatásból kimaradt, és ma is kimarad.

Amikor befejeztük a beszélgetést, abban maradtunk, hogy adandó alkalommal kicsit bővebben kifejti nekünk ezt a két mondatot, egyúttal megmutatja az egyetemi ásvány- és kőzettárat, illetve ha már arra járok, akkor a biológiai-őslénytani kiállítást is. Pár nappal ezelőtt le is ültünk az ásványtár előterében, ahol Felkerné Kóthay Klára geológus, tudományos titkár és Szente István főmuzeológus, paleontológus is bekapcsolódott az összességében nem túl szívderítő beszélgetésbe.

„Az idei a 244. tanév az ásványtárunk számára. 1774-ben alapították a Természetrajzi Tanszéket és az ásványgyűjteményt, amikor még Nagyszombatban volt az egyetem. Akkor vált tehát szisztematikussá a természettudományi oktatás az egyetemen, és rá három évvel Mária Terézia a Ratio Educationisban elő is írta a természetrajz, a Historia Naturalis oktatását” – idézte fel Weiszburg Tamás a régmúlt tudománytörténeti mozzanatokat. Nézzük, mi állt a felvilágosult uralkodó jogszabályában:

A természetrajz (4. pont) és a földrajz (3. pont) a közoktatásban
A természetrajz (4. pont) és a földrajz (3. pont) a közoktatásban
Kép: Az 1777-es Ratio Educationis / mek.oszk.hu
Miért van szükség természetrajz-oktatásra és mely három területet ölelje föl?
Miért van szükség természetrajz-oktatásra és mely három területet ölelje föl?
Kép: Az 1777-es Ratio Educationis / mek.oszk.hu
Mária Terézia törvénye nagy vonalakban megszabta azt is, hogy mit kell tanítani ásványtanból
Mária Terézia törvénye nagy vonalakban megszabta azt is, hogy mit kell tanítani ásványtanból
Kép: Az 1777-iki Ratio Educationis / mek.oszk.hu

Mint a fentiekből is kitűnik, a természetrajz a természet három országának, a növények (és gombák), az állatok és az élettelen dolgok, ásványok, kövek leírására szolgáló tantárgy volt, és az ELTE elődintézményeiben az 1700-as évek végétől 1948-ig e néven működött tanszék. Na de mi történt 1948-ban, három évvel a második világháború után?

Ahogy az ország szovjetizálódott, a közoktatás is ment a sztálini darálóba. „Az iskolákban természetrajz-fizika, természetrajz-vegytan tantárgyakat tanítottak, egészen 1948-ig, amikor a szovjet mintára bevezetett tantermi reform lecserélte az addigi, statikusnak tartott oktatási szemléletet a modern szocialista ideológiának alapját, a dialektikus materializmust tükröző módszerre. Ezzel az oktatási reformmal a természetrajzot megszüntették, lett helyette a biológia. A természet egységes szemlélete megszűnt az oktatásban, elszakadva Linné örökségétől, aki pedig még az ásványokat is ilyen szempontból osztályozta.”

Süllyesztőben

Az „állatország” és növényország” megismertetését átvette tehát a biológiaoktatás, az ásványország” azonban kimaradt a közoktatásból, sem az általános sem a középiskolai földrajzban nem jelent meg a föld- és ásványtan. Meglehetősen későn, 1970-ben jött rá az akadémia, hogy nagy baj van. Állásfoglalást adtak ki, felhívva a figyelmet a földtan eltűnésének veszélyére – de nem változott semmi. A rendszerváltás után annyira drámai lett a helyzet, hogy 1992-ben Lezsák Sándor parlamenti interpellációban kérte az Országgyűlést, hogy foglalkozzon a kérdéssel. De végül ebből sem lett semmi, mint ahogy Lezsák Sándorból sem lett progresszív európai politikus.

„Az egyetemünkre kerülő diákok többsége egyszerűen nem tudja, hogy mire jó az ásványtan, és ami a legrosszabb: nem is érzik a hiányát. Úgy jönnek a természettudományi karra, hogy alig van fogalmuk a földtanról. Nincsenek már középiskolai tanárok, akik tanítanák. Sőt, már olyan tanárok sincsenek, akik maguk tanultak volna. Amíg voltak ilyenek, addig legalább ők bele tudták csempészni a saját tantervükbe az ásványokkal kapcsolatos alapvető tudnivalókat. De azóta több tanárgeneráció került ki az egyetemekről, amelynek tagjai már nem kaptak ilyen képzést.”

Sokan ma is azt gondolják, hogy a földrajztanárok tanítják majd a földtant, ásványtant, kristálytant – de ez nincs így, mivel a földrajztanárok nincsenek erre felkészítve. A földrajztanári oktatásban nem szerepel a törzsképzés tantárgyai közt a geológia, és az ásványtan is csak az alapozó képzés tárgyai közt tűnik föl. Mindeközben maga a földrajz is visszaszorult a közoktatásban.

„Az ásványtant a sírból kellene visszahozni, de erre vajmi kevés esély mutatkozik manapság. Általános értékbizonytalanság van a tanításban, hogy mit kellene tanítani a 21. században, világszerte." Valahogy úgy kell ezt elképzelni, hogy a tantárgyak egymással versengenek a diákok idejéért, miközben egy sor új, a világgal lépést tartó tantárgyat kellene bevezetni, úgy, hogy lehetőleg ne menjen a meglévők túlzott rovására. Ebbe a helyzetbe visszahozni egy több mint ötven éve kiradírozott tantárgyat jószerével lehetetlen.

Eltemetve, mert nem ismerik

„Pedig a kövek fontosak, az ásványok nyújtják a periódusos rendszer alapját. Szépségükből arra lehetne asszociálni, hogy hasznosak, fontosak, de nem ez a jellemző. Én az első ásványtanórákon mindig meg tudom lepni a diákokat azzal, hogy felmutatom az okostelefonom, és megkérdem, hogy szerintük hányféle anyagból készül. Több mint hatvan elemről van szó, és ezek ásványait mind meg tudom mutatni az ásványtárunkban, és elmagyarázni, hogy ezek megtalálása, bányászata miért elengedhetetlen a korszerű ipar számára."

Az ásványtan tehát mára eljutott odáig, hogy miközben tudományágként a XXI. század egyik legfontosabb szolgálója az iparnak, technológiának, hazánkban csak a felsőoktatás egy szűk metszetében jelenik meg. Egyetemi éveik alatt az ELTE TTK összes tanárjelöltje megfordul a tanszéken, legalább addig, míg valahogy össze nem szedi az előírt krediteket. Nagy hallgatói létszám kerül kapcsolatba az ásványtannal, de csak kevesen folytatják ebben az irányban tanulmányaikat, pedig az ELTE TTK csodás ásványtára remek felület arra, hogy akár önállóan is elmerüljenek a diákok a kristályok, ásványok, kőzetek világába.

A csodálatos ásványtár

Az ásványgyűjtemény 1774-ben, a természetrajz tanszék első professzora, Mathias Piller hatalmas gyűjteményével kelt életre Nagyszombatban. 1777-ben a budai királyi várba költözött az ásványtár. 1781-ben az Országgyűlés megvásárolta Mária Terézia legidősebb lánya, Mária Anna főhercegnő gyűjteményét az egyetem számára. A főhercegnői kristályok rendezésében és katalogizálásában fontos szerepe volt a polihisztor Born Ignácnak, akiről mellesleg Mozart Sarastrót mintázta a Varázsfuvolában.

1784-ben új helyre, az orvoskari házba (a mai Semmelweis és Kossuth Lajos utca sarkán álló épületbe) került a gyűjtemény, amit az 1780–90-es években királyi rendeletre Magyarország, Erdély és az osztrák örökös tartományok bányahivatalaitól érkező példányok is gyarapítottak. 1809-ben József nádor az egyetemnek adományozta elhunyt felesége, Alexandra Pavlovna (I. Pál orosz cár lánya) gyűjteményét. Két évre rá készült el a gyűjtemény első átfogó leltára, ekkorra az egyetemi ásványtár Európa legnagyobb rendezett oktatási gyűjteményévé nőtte ki magát.

1857-ben, a Bach-korszakban, egy osztrák professzor, Karl F. Peters folytatta a gyűjtemény bővítését, megvásárolva Fauser Antal óbudai gyógyszerész 3124 darabos magángyűjteményét, és tematikus kollekciókat állítva össze. 1860-tól a magyar geológia atyjaként aposztrofált Szabó József fejlesztette tovább a gyűjteményt, nagy mértékben saját szerzeményeivel, illetve mások, tudósok, egyetemisták és magángyűjtők adományaival.

Az 1885-ben az egyetem új, Múzeum körúti természetrajzi épületének két nagy kiállítási termében, az ásványtárban és a kőzettárban, mintegy 32 000 példány lett kiállítva. 1894-ben, Szabó József halála után, a tanszék és a gyűjtemény vezetését Eötvös Loránd nevelője, a legnagyobb magyar leíró mineralógus, Krenner József vette át. 1914 és 1949 között Mauritz Béla professzor vezetése mellett újrarendezték és katalogizálták a gyűjteményt.

A II. világháború alatt a két tárat nem érték jelentős károk, de 1952-ben, helyhiányra hivatkozva, az Ásványtárat és Kőzettárat összevonták, az utóbbi kiállítótermét oktatási és kutatási helyiségekké alakították. Az átalakítás során a gyönyörű bútorzat jelentős része elpusztult. Az összevont tár új arculatát Sztrókay Kálmán Imre (ásványtan) és Szádeczky Kardoss Elemér (kőzettan, geokémia) alakították ki az ötvenes évek végére.

A 80-as években indult meg a folyamatosan gyarapodó gyűjtemény újabb szisztematikus fejlesztése különös tekintettel az oktatásban és a kutatásban hiányzó ásványfajok beszerzésére. 2002-ben, 225 év múltával ismét Budára, mai helyére, a lágymányosi kampuszra költözött. A műemlékké nyilvánított XIX. századi bútorzata ekkor, restaurálás után került át a korhűen kialakított boltíves történeti terembe. Az ELTE TTK ásványtárát munkaidőben bárki megtekintheti, bejelentkezésre hétvégén is, szívesen fogadnak iskolai, óvodai csoportokat, és kihelyezett tanórákat is lehet a gyűjtemény falai közt tartani.