Azt hisszük, madárcsicsergés, de ez valójában tradíció

Az embert alapvetően az különbözteti meg a többi állattól, hogy az élete során összegyűjtött tudását átadhatja az utódainak is, így azok közvetlen tapasztalás nélkül is megismerhetnek dolgokat. Bambiban megvan az ösztön, hogy meneküljön az ember elől, de az emberben nincs meg az ösztön, hogy vadászpuskát építsen, amivel agyonlőheti Bambit; a puska számtalan emberöltő közös szellemi terméke.

Mint kiderült, az embereknek ez a képessége nem egyedülálló. Az énekesmadarak is tovább adhatják a tudásukat – legalábbis azt a dallamcsokrot, amit aztán az utódaik és más madarak megtanulhatnak tőlük. Egy-egy trilla akár generációkon át megmaradhat, anélkül, hogy a madarak elfelejtenék vagy módosítanák azt.

Egy új kutatás szerint a verébalakúak rendjébe tartozó mocsári sármányok közös népdaltörténetének több évszázados hagyománya lehet. A dalaikat több száz évvel később is csivitelheti a többi madár: tovább adták a tudást az utódaiknak, akik megőrizték azt.

A londoni Queen Mary Egyetem pszichológusa, Robert Lachlan, aki a témával foglalkozó tanulmány vezető szerzője volt, azt mondta, hogy

A mocsári sármányok Észak-Amerika mocsaraiban és vizes területein élnek. A szürkésbarna madarak a dalaikkal vonzzák a társaikat és védik meg saját territóriumukat; ezt a dallamot ismételgetik újra és újra. A kutatók évtizedekkel ezelőtt észrevették, hogy a különböző helyeken élő sármányok némileg más dallamokat énekelnek. A New York-i sármányok három hangból álló dallamokat énekelnek, míg minnesotai társaik nem adják négynél alább. Az is előfordul, hogy egy-egy alapdallam egyes hangjait más sorrendben csivitelik.

A fiatal madarak az idősebbek utánzásával sajátítják el ezeket a dalokat. Ez a fajta imitáció már eddig is ismert volt az állatvilágban, de a szakértők eddig abból indultak ki, hogy az emberi tradíció lehet a legtartósabb. Hogy teszteljék az ötletet, a kutatók 615 mocsári sármányt vizsgáltak meg, hat populációban, Pennsylvania, New York, Michigan és Wisconsin államokban.

A számítógépes elemzés kimutatta, hogy a sármányok összesen nagyjából 160 dalt ismerhetnek. Minden hímnek csak néhány dala van a repertoárjában. Hogy megállapítsák, melyik dalokat tanulják meg a fiatal madarak, a kutatók alkottak egy matematikai modellt, ami szimulálta, hogy az egyes dalok hogyan terjedtek a csoporton belül.

Amikor megvizsgálták, hogy a szimulációs adatok egyeznek-e a valódiakkal, a kutatók észrevették, hogy a fiatal madarak nem véletlenszerűen tanulják el a dalokat. Először azokat kezdik el imitálni, amiket a szüleiktől hallottak. Később jönnek azok, amiket a csoport más tagjai használnak. Az egyedi vagy véletlenszerű dallamok igen-igen ritkák. Lachlan szerint ez maga a konformista torzítás; a dallamtanulás a beilleszkedést segíti. Ilyen téren a madaraknak nincs gondja, mivel a fiatal állatok megdöbbentő pontossággal veszik át a máshol hallott dalokat.

Az eredmények azt mutatták, hogy a sármányok között kevés tere van az improvizálásnak: csak az évszázadok óta létező népdalok maradnak fönn, a futó slágerek gyorsan kimennek a divatból. Mindez arra utal, hogy a tradíciók megalapítása és tovább adása nem feltétlenül igényel átlagon felüli intelligenciát.

(Phys.org)