Betilthatják az éghajlati barkácsolást, nem lehet elhomályosítani a Napot

Elhomályosítani a Napot? Homályos elképzelésnek tűnik. Minek? Ki akarna ilyesmit? Miféle sületlenség ez az egész? Olyan, mintha egy disztópikus sci-fi-könyv fülszövegét olvasnánk, vagy elborult fantaszták csevejét hallgatnánk a félhomályban.

Pedig (hivatalos nevükön) a szoláris geomérnökök nem kicsiben gondolkodnak: mindenáron csökkenteni szeretnék a napfény erejét, ezért

hogy azok a napsugarak egy részét visszaverjék, még mielőtt elérnék a felszínt, és véletlenül megvilágítanák a szobánkat, vagy bikinis testekbe csapódnának a vízpartokon.

Tennék ezt azért, mert a globális felmelegedés megállításához – szerintük – nem elég drasztikusan csökkenteni a világ szén-dioxid-kibocsátását és kivonni a levegőből az odaeregetett üvegházhatású gázokat: le is kellene hűteni a Földet. Ehhez a fennkölt éghajlati manipulációhoz és a világ megmentéséhez ajánlják fel szakértelmüket és látnoki erejüket.

Már majdnem hozzáfogtak a bütyköléshez

Most azonban az asztalra csapott hatvan neves kutató, és felszólította a kormányokat és az ENSZ-t, hogy egyszer és mindenkorra tiltsa be az éghajlati barkácsolók spekulációit, és nemzetközi egyezménnyel akadályozzák meg, hogy a jövőben bárki is ilyen őrültségekkel kísérletezzen. Lelkes harvardi barkácsmesterek ugyanis már 2021 februárjában feljuttattak volna tíz kilométeres magasságba kis mennyiségű, két kilogramm krétaport (kalcium-karbonátot), hogy megfigyeljék, mennyire lenne hatásos a porított oldschool íróeszköz a földi éghajlat lehűtésére. Úgy is mondhatnánk, az égre írnák nagy fehér betűkkel: NO SO MUCH SUNSHINE! A tesztet végül nem engedélyezték, a következő időpontot pedig erre az évre tűzték ki.

Nem kellenek ezermesterek!

Az aggódók három érvet sorakoztatnak fel amellett, hogy miért nem kellene bolygónk éghajlatába belepiszkálni. Először is szerintük soha nem lehet teljesen kiismerni a kockázatokat. Egy nagyszabású beavatkozás olyan folyamatokat indíthat el, aminek a következményei beláthatatlanok. Hiszen semmit sem tudhatunk arról, milyen hatással lenne az időjárásra és a mezőgazdaságra egy globális fényvisszaverő hadművelet.

(a mára már meggyökeredzett kifejezés kissé zavaros, mert éghajlat mindig van, még ha nem is szeretjük), vagy a legnagyobb szennyezők, iparági lobbisták, mondván: nem kell annyira sietni a tiszta technológiákkal, megújuló energiaforrásokkal, hiszen itt egy ragyogó és hatékony megoldás. Klímaváltozás? Ugyan, meg tudjuk oldani mi magunk, nincs itt semmi látnivaló.

Harmadszor: ellenőrizhetetlen lenne ezeknek a spekulatív technológiáknak az elterjedése és használata. És mivel a naphomályosítás relatíve olcsó technika (a Microsoft egykori guruja egymillió dollárból meg tudná menteni a világot), az iparilag fejlettebb, gazdagabb országok önhatalmúlag belevághatnának a projektbe, annak ellenére, hogy más országokat is közvetlenül érintenének a következmények.

Kétszer ugyanabba a folyóba?

A légkör ugyanis nincs tekintettel a politikai határokra. Pont azzal szembesülnénk, mint most, amikor a régóta szenet és olajat égető fejlett Nyugat nagy hangon követeli a fejlődő országoktól, hogy igenis tartsák be a szén-dioxid-kibocsátást csökkentő vállalásaikat, és legott álljanak át tiszta forrásokra, mert nagy a baj. Miközben kétszáz év alatt éppen a Nyugat dúsította fel a légkört üvegházhatású gázokkal, most pedig újabb barkácstervekkel hozakodik elő.

De feltehetnénk azt az alapkérdést is: milyen alapon kísérletezünk bolygónk éghajlatával? Hiszen az emberi eredetűnek tartott globális felmelegedést is nyugodtan tekinthetjük egy mesterséges geomérnökségnek. Megnöveltük a légköri szén-dioxid mennyiségét, most pedig nagyon aggódunk a jövőnkért. És hol vagyunk még attól, hogy kellőképpen megismerjük a beláthatatlanul bonyolult földi éghajlat működését?

(Borítókép: John Keeble / Getty Images)