Az elefántok is nehezen dolgozzák fel a gyerekkori traumákat

Az afrikai elefántok, ha kiskorukban szemtanúi voltak szüleik elpusztításának, vagy más, erőszakos módon elszakadtak tőlük, később nem tudják felmérni, mennyire komoly az őket fenyegető veszély – állítja Graeme Shannon, a Bangori Egyetem állattanoktatója, az elefántokkal kapcsolatos legújabb kutatás vezetője. 

A többgenerációs csoportokban élő, hosszú életű fajoknak (mint például az elefánt) kulcsfontosságú, hogy komplex ökológiai ismereteket szerezzenek saját populációjukról és környezetükről, és ezt a tudást átadják a fiatalabb egyedeknek. Az emberen kívül az oroszlán az afrikai elefántok egyetlen természetes ragadozója, de ha az ormányos nem tud felkészülni a sörényes nagyvad támadására, nagy bajba kerül.

Az etológusok már évek óta tanulmányozzák az elefántokat Dél-Afrikában és Kenyában, hogy feltárják az életkor és a tapasztalat szerepét a hatékony falkavezetésben és döntéshozatalban. A legújabb tanulmányban két eltérő hátterű populációt vizsgáltak három éven keresztül. Az Amboseli Nemzeti Park elefántjai stabil családi csoportokat alkotnak rokon egyedekkel, életük harmonikus és amennyire lehet, zavartalan. A dél-afrikai Pilanesberg Nemzeti Park elefántpopulációja azonban fiatal, nem rokon elefántokból áll, amelyek túlélték a Kruger Nemzeti Park elefántszelektálását, amikor a családok felnőtt nőstényeit lelőtték, míg a fiatal állatokat összegyűjtötték és új rezervátumokba költöztették, új csoportokat alkotva nem rokon egyedekkel.

Nem tűnik túl etikusnak, de a tudósok szerint ez még mindig jobb megoldás, mint ha fogamzásgátlót szedetnének az állatokkal, ami viselkedésbeli zavarokat okozhat. 

Dzsipből szól az oroszlánbőgés

A kísérletben egy vagy három ordító oroszlán hangját sugározták Amboseli és Pilanesberg elefántjainak. A 30 másodperces üvöltéseket késő délután, legaktívabb napszakukban hallhatták.

Az Amboseli-egyedek a sugárzott oroszlánok számától függően változtatták viselkedésüket. Nagyobb veszélyhelyzetben, mikor több üvöltő oroszlánt hallottak, gyorsan védekező csoportot alkottak: a borjak a csoport közepére gyűltek, a felnőttek pedig óvó gyűrűt alkottak körülöttük. Ha csak egyetlen ordító oroszlánt hallottak, kevésbé voltak éberek, és nem hozták meg az óvintézkedéseket.

A pilanesbergi elefántok viszont nem tudtak különbséget tenni aközött, hogy egy vagy három ordító oroszlánt hallanak, így mindkét helyzetben hasonlóan viselkedtek, túlreagáltak. Ez feleslegesen sok energiafelhasználáshoz, az etetési idő csökkenéséhez és sérülésekhez vezetett. Traumás múltjuk tehát hosszú távon hatott az állatok fejlődésére és tudásszerzésére.

A bölcsesség hiánya

A régi megrázkódtatás közvetlen hatásán kívül kulcsfontosságú, hogy az árva populációban hiányoznak az idősebb, nagy tudású nőstények, és így a túlélés és a szaporodás ősi bölcsessége nem öröklődik. Mindezek ellenére a pilanesbergi elefántok az évek során figyelemre méltó rugalmasságról tettek tanúbizonyságot, és stabil családi csoportokat hoztak létre, amelyek mára normális szociális viselkedést mutatnak.

Az elefántpopulációkat fenyegető veszélyek, az orvvadászat, az élőhelyek elvesztése és az éghajlatváltozás nagymértékben befolyásolják a társadalmi struktúrát és annak lehetőségét, hogy fontos készségeket sajátítsanak el idősebb és tapasztaltabb társaiktól.

Sajnos nagyobb agyaruk miatt éppen az idősebb és bölcsebb állatok az illegális vadászat célpontjai. Amikor tehát az elefántok vagy bármely hosszú életű és szociális faj megőrzéséről van szó, a populáció társadalmi szerkezetét kell megvédenünk.

(Borítókép:  Jorge Sanz / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)