Anyanyelvünk határozza meg, hogy milyen színt látunk?

A filozófusokat, pszichológusokat és nyelvészeket is foglalkoztatja, hogy mi lehet a kapcsolat a gondolkodás és a nyelv között. Az egyik nagy kérdés, beszélhetünk-e gondolkodásról, ha nincs nyelv, a másik: vajon a nyelv adja a gondolatok formáját, vagy csak közvetíti őket?

Köztudott, hogy a nyelvek különböznek egymástól nemcsak hangzásukban, hanem szókészletükben, dallamosságukban is, de az csöppet sem nyilvánvaló, hogy a különböző nyelvű emberek másféleképpen látják-e a világot. A percepció ugyanolyan, de ennek a kifejezése már erősen különbözik a nyelvek sokfélesége miatt. Ennek az érdekes és elgondolkodtató tézisnek a vizsgálata már évtizedek óta foglalkoztatja a tudósokat. A nyelvi kutatások a minden nyelvben meglévő színfogalmakat kezdték vizsgálni, hiszen ezek azok a konkrét dolgok, amiket minden ember lát, éljen akár a Déli- vagy az Északi-sarkon. De hiába látják, ha nem ugyanúgy fejezik ki. 

Sapir–Whorf és a nyelvi relativizmus

Azt az elképzelést, hogy az általunk beszélt nyelv befolyásolhatja a gondolkodást, nyelvi relativizmusnak vagy Sapir–Whorf-hipotézisnek hívják. Az elmélet névadói, két 20. század eleji tudós szerint anyanyelvünk határozza meg, hogyan érzékeljük a világot, vagyis ha más a nyelvünk, máshogy kódoljuk környezetünket. Tehát a nyelv befolyásolhatja a megismerést, a gondolkodást.

A tudósokat ma is foglalkoztatja, hogy a nyelv hogyan változtathatja meg észlelésünket és gondolkodásunkat. A vizsgálatokhoz jó kiindulási alap a színérzékelés és a színek elnevezése, mert ezek sokféleségén keresztül megérthetjük, hogy a nyelv befolyásolja-e az észlelést.

Ahány szín, annyi gondolat?

A gyerekeknek csak néhány színt vagy kategóriát tanítunk, általában a szivárvány színeit – lila, bíbor, kék, zöld, sárga, narancs, piros. Ezek a színnevek a különböző nyelvekben eltérőek. Egyes nyelveknek vannak olyan csoportosításai, amelyek másoknál nem léteznek. Kérdés, hogy ez befolyásolja-e a színek megkülönböztetését, és vajon a színek érzékelése változik-e attól függően, hogy milyen nyelven beszélünk.

Ha a feketére és a fehérre gondolunk, akkor megállapíthatjuk, hogy ezek minden nyelvben alapszínnevek, de vannak olyan nyelvek, ahol csupán ez a két alapszínnév létezik, noha alapszín még a piros, sárga, zöld, kék. Hiába érzékeljük ugyanúgy a színeket, máshogy fejezzük ki őket, hiszen más a szókészletünk. A színek ugyan objektív létezőknek tűnnek, mégis problémásak, mert elektromágneses hullámok révén nehezen definiálhatóak. 

Nincs kék!

A színnevek nem általánosak. Fogalmaikat, elnevezésüket először Berlin és Kay csoportosította 1969-es kísérletében. Ez alapján a magyarban 9 színcsalád létezik, de ez a szám nyelvektől függően változik.

A pirahã nyelv, amelyet az Amazonasban élő törzsek beszélnek, csak két kategóriát használ a színekre – a sötétet és a világosat. A koreai nyelvben a kék (parang) és zöld (chorok) címkék mellett van egy csoport a kék-zöld színre is (cheongnok).

Orosz és angol anyanyelvűeknek világoskék és sötétkék négyzeteket kellett párosítani. Egy angolul beszélő számára ezek mind csak a kék árnyalatai voltak, de az orosznak bizonyos feladatokban muszáj volt különbséget tenni a sötétkék és a világoskék között.

A kísérlet eredményei azt mutatták, hogy az oroszul beszélők gyorsabban tudták megkülönböztetni a színeket, ha két különböző kategóriába (világos és sötétkék) sorolhatták őket, mint amikor ugyanabba a kategóriába (vagy sötétkék, vagy világoskék) kellett betenniük. Az azonos kategóriába tartozó színek megkülönböztetése nehezebb és időigényesebb volt számukra, de az angolul beszélőknél nem volt ilyen probléma.

A nyelv tehát befolyásolja a gondolkodást és a nem nyelvi képességeket, és ezért a különböző nyelveket beszélő emberek eltérően érzékelhetik a világot.

(scienceabc)

(Borítókép: lithiumcloud / Getty Images Hungary)