Miért érezzük már évezredek óta a szerelmet?

Dalok, versek, regények, filmek garmadája tárgyalja a szerelem témáját, mióta világ a világ. De mi a tudományos magyarázat erre a mindenkit foglalkoztató jelenségre?

Az elmúlt ötven év pszichológiai kutatásai azt vizsgálták, hogy mi a különbség aközött, hogy valakit kedvelünk, szeretünk vagy valakibe szerelmesek vagyunk – írja a Conversation. Ha kedvelünk valakit, pozitív gondolatokat és érzelmeket, melegséget táplálunk iránta, és keressük a társaságát. Ez a definíció leginkább a barátságra igaz. Ha viszont szeretünk valakit, ugyanezeket az érzelmeket tapasztalhatjuk, de még társul hozzájuk a törődés és az elkötelezettség mélyebb érzése is. Ezek lehetnek a szülők gyerekeik iránti komplex érzései.

Én szerettelek téged, te szerelmes voltál belém. A kettő nem ugyanaz

– hangzik el a finom distinkció François Truffaut filmjében, a Szomszéd szeretőkben, ahol Fanny Ardant és Gérard Dépardieu képtelen szabadulni őrült szerelmi körükből. 

A szerelmes állapot azonkívül, hogy minden eddig felsoroltat tartalmaz, még a szexuális izgalom és vonzódás érzésével is kiegészül. De nem minden szerelem egyforma!

A szerelem rejtett csillagrendszere

A szerelemre jellemző pszichológiai jelek rokoníthatók az obszesszióval, a megszállottsággal: a tudatmező beszűkülése, az egy személyre, gondolatra való fókuszáltság „nem normális” állapot.

Pierre Janet, a pszichológia egyik alapítója úgy írta le a szenvedélyt, mint amely az őrülethez hasonlít mind eredetét, mind fejlődését, mind pszichodinamikai mechanizmusát tekintve. A szenvedélyes szerelemben – Janet követője, Freud szerint – az én kiüresedik a tárgy javára, amely egyre grandiózusabbá válik. Aki szeret, azt tapasztalhatja, hogy énje eltűnik vagy elhalványul ideálja árnyékában. Ez egyfajta narcisztikus stratégia: azáltal, hogy a szerelem tárgyát felmagasztalja, az én saját egyensúlya is helyreáll.

A pszichológusok egységes álláspontja, hogy a legintenzívebben a serdülőkori szerelem tombol, mert az agy ilyenkor fokozottan termeli a tesztoszteront, a progreszteront és az oxitocinszint is nagyon magas. Ezek az agyi és kémiai folyamatok, a szexuális érdeklődés, az új kötődés, a még sosem tapasztalt csalódás óriási élménnyé varázsolják az első, tiszta szerelem élményét.

Szenvedély vagy társ

A pszichológusok két típusra bontják a szerelmet: szenvedélyes és társzerelemre. A legtöbb romantikus kapcsolatra mindkettő jellemző. A szenvedélyes szerelem intenzív vágyat jelenti valaki után, a társszerelem ezzel szemben összetett, beletartozik az érzelmi intimitás és az elkötelezettség érzése is. Ahogy Márai Sándor írta, az igaz szerelem

nem elvenni akar, hanem megóvni, nem bántani akar, hanem megmenteni.

A szenvedélyes szerelem változásait vizsgáló kutatások szerint az érzelem magasról indul, de a kapcsolat során intenzitása csökken, ami egyrészt a rutinok kialakulásának számlájára írható, és az újdonság, az izgalom csökkenésével, a szexuális vonzalom apadásával magyarázható. Az életesemények szintén kihívást jelenthetnek a szenvedély fenntartásában: a felelősségek, a gyerekek, a munka. A házasságokban a legmeredekebb visszaesés a második évtizedben következik be.

Mi a ráció az egészben?

A szerelem az elköteleződéssel elnyomja a párkeresési mechanizmusokat, specifikus viselkedési, hormonális, neuropszichológiai folyamatokkal elősegíti a jobb egészséget, és növeli a túlélés esélyét.

Az evolúciós pszichológia szemszögéből a szerelem azért fejlődött ki, hogy az állatokhoz képest sokáig önállótlan embergyerekek szüleit együtt tartsa. A hosszú távú kapcsolatok elősegítették a szociális intelligencia és a kooperatív készségek fejlődését is.

A szerelem biológiai gyökereit kutató neurofiziológusok tanulmányai kimutatták, hogy a szenvedélyes szerelemben az emberek agyi régiói fokozottan aktiválódnak, ami jutalommal és örömmel társul. Az érdekes az, hogy ezek az agyi területek – amelyek oxitocint, vazopresszint és dopamint szabadítanak fel, boldogság és eufória érzését keltik – ugyanazok, mint a kokain által aktivált területek.

Milyen a szerelmi stílusod?

John Lee pszichológus alkotta meg a szerelmi stílusokat: Eros, Ludus és Storge. Az Erosban a fizikai vonzalom és a szex hangsúlyos, gyorsan fejlődő, szenvedélyes érzelmek jellemzik azt, akire az Eros-szerelem jellemző. A Ludus érzelmileg távolságtartóbb, játékosabb, könnyedebb stílus, nem elköteleződő. A Storge a szerelem érettebb formája, hasonló érdeklődésű személlyel való mélyebb kötődés, amiben a megértés, a bizalom fontosabb, mint a fizikai vonzalom. Ezeknek további kombinációi még a Mania (Eros és Ludus keveréke, hangsúlyos a birtoklási vágy), a Pragma (racionálisan tekint a szerelemre) és az Agape (önfeláldozó szerelem).

Hogy mi melyik típussal tudunk azonosulni, az attól függ, hogy fejlődött a személyiségünk és milyen tapasztalatokkal rendelkezünk.

(Borítókép: Robert Alexander / Getty Images)