![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Megbetegíthet az ágy mellé készített ivóvíz
Az ágy mellé készített vizespohárban a porszemeken kívül a baktériumok is megtelepedhetnek, ami a nyálkahártyára kerülve előidézhet felső légúti lázas megbetegedést is – állapították meg a Massachusettsi Mercy Medical Center szakértői. Marc Leavey, a kutatócsoport vezetője kifejtette: a 20-25 fokos hőmérsékleten felgyorsul a mikroorganizmusok szaporodása.
A víz PH-értéke csökken a 8-10 óra alatt a lebomló szén-dioxid-részecskék miatt, emellett rovarok is beleeshetnek, vagy lerakhatják benne petéiket, ezért a tanulmány készítői semmiképp nem javasolják, hogy másnap elfogyasszuk a kikészített vizet – idézi a Femcafe.
A megbetegedések elkerülése érdekében pedig azt tanácsolják, hogy zárt üvegben tároljuk a vizet az ágyunk mellett. A pohár vizet meg különösen veszélyes lehet megosztani egy csökkent immunrendszerű személlyel, az idősek, a transzplantáltak, a kemoterápiában részesülők számára a szennyezett víz elfogyasztása nagy egészségkockázattal járhat.
A napon hagyott műanyag palack
Az autóban hagyott vizes PET-palack is számos egészségügyi problémát idézhet elő, a meleg hatására felszabadulnak benne a kórokozók, a műanyagból pedig úgynevezett BPA szabadulhat fel, amiről kutatások bebizonyították, hogy agykárosító hatása van. Egyes tanulmányok szerint ez az anyag összefüggésbe hozható a 2-es típusú cukorbetegséggel, a megnövekedett vérnyomással, a szív- és érrendszeri problémákkal.
A hidratáltság ugyanakkor fontos szervezetünknek, ezért még a kiszáradás jelei előtt, a szomjúságérzet előtt ajánlatos a folyamatos folyadékfogyasztás
– hívta fel a figyelmet Marc Leavey professzor. Aki a kockázatok elkerülésére azt tanácsolja, hogy óvjuk napfénytől a vizespalackot, és egy pohárba öntve kortyoljunk belőle, a lejárati időt pedig az ásványvizek esetében is vegyük figyelembe.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Jöhet a második forduló az ecuadori elnökválasztáson
Mindkét jelölt a drogkereskedelemmel akar leszámolni.
február 10., 07:30
- Vélemény
Bödőcs esete a pannon Frankensteinnel
Remélem, a sztárhumorista közéleti térlátása nem szenvedett maradandó károsodást. Németh Róbert írása.
február 10., 08:00
- Belföld
Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát
A mérleg: botrányok, politikai viták, gyermekvédelem, és egy új párt.
február 10., 07:43
- Belföld
Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon
Már előre elkészített formanyomtatvány is van ebből a célból.
február 10., 08:24
- Belföld
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra
A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.
13 perce
- Futball
Újabb botrány a török futballban, levonult a kárvallott csapat a kamu tizenegyes után
Annyira nevetséges volt az ítélet, hogy még az ellenfél edzője is elismerte.
február 10., 07:25
- Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
- Külföld
Évente 1100 embernél okoz tüdőrákot a légszennyezés az Egyesült Királyságban
A szakértők szerint ezek az adatok „pusztítóak”, és a minisztereknek fel kellene ébredniük.
február 10., 08:45
- Külföld
Kamerák előtt végzett HIV-tesztet az Egyesült Királyság miniszterelnöke
Keir Starmer történelmet írt a G7-vezetők között.
február 10., 07:26
- Külföld
Albin Kurti koszovói miniszterelnök győzelmet hirdetett a koszovói választáson
A szerbek minden lehetséges helyet megszereztek.
február 10., 08:45
- Tech-Tudomány
Mesterséges szuperintelligencia – az emberiség utolsó találmánya
Ha egy szuperintelligens gép arra következtet, hogy a Föld jobb hely az emberiség nélkül, akkor el is intézhet bennünket.
február 10., 05:52
- Külföld
Donald Trump a levegőből sújtott le az Egyesült Államok kereskedelmi partnereire
Az amerikai elnök még a Super Bowlra menet sem pihent, új acél- és alumíniumvámok jönnek.
február 10., 06:59
- Külföld
Kim Dzsongun az atomfegyverprogram felgyorsítását ígérte Észak-Koreában
Nem kíván tárgyalni az Egyesült Államokkal.
február 10., 09:14
- 120 yard
Elképesztő „mészárlást” hozott az Egyesült Államok leginkább várt eseménye
A történelmi triplázás helyett minden idők egyik legsimább zakója érkezett.
február 10., 04:17
- Belföld
Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét
A levegőminőség alapvetően kedvezően alakul.
február 10., 07:24
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Belföld
Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra
Testalkata, mint a hódé, farka, mint a patkányé.
február 10., 06:04
- Belföld
A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról
A kormánypárti szavazók körében többen is valósnak tartják a korrupciós vádakat.
február 10., 09:33
- Futball
Nem bírt az Udinesével az éllovas Napoli
Az Inter egy pontra faraghatja a hátrányát.
február 10., 09:24
- Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat
Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.
február 10., 07:09
- 120 yard
Annyi pénzt költöttek csipszre és sörre a Super Bowlon, hogy Ben Affleck és David Beckham sem maradhatott ki a buliból
Ezúttal is hatalmas reklámdömping övezte a döntőt.
február 10., 06:46
- Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv
A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.
február 10., 06:52
- Külföld
Elbukott Svájcban a szigorításokat tartalmazó, környezetbarát átalakításáról szóló javaslat
A népszavazáson a polgárok szűk 40 százaléka vett részt, és mintegy 70 százalékuk nemmel voksolt.
február 10., 06:08
- 120 yard
Samuel L. Jackson vitte el a show-t, de Kendrick Lamar azért odapörkölt Drake-nek a félidei fellépésében
A Super Bowl Halftime Show-ja nem durrant nagyot, mégis égetett.
február 10., 06:06
- Külföld
Saját magáról készített deepfake videókat Emmanuel Macron
A francia köztársasági elnök a Voyage, voyage című dalra táncolt.
február 10., 06:54
- Belföld
Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne
A bizarr kormányzási technika miatt akár tragédiába is torkollhatott volna az eset.
február 10., 06:07